Hogyan éljem túl ezt a nyomorult, kegyetlen világot, ha minden kritikát és nehézséget világfájdalomként élek meg?

Kezdve azzal, hogy krónikus beteg vagyok és egy csaj se fog velem összejönni (már szemembe is mondták), de amúgy se, mert minden tekintetben átlag alatti vagyok (magasság, súly, pénisz, beszéd, arc, személyiség, egzisztencia stb.). Ha valaki kritizál akkor hetekig képes vagyok magamba roskadni. Épp itt a gyk-n mondta valaki, hogy a bécsi terrorista is hasznosabb az osztrák társadalomnak, mint én. Azóta folyamatosan a sírógörcs határán vagyok. Valahányszor elolvasom a facebook kommenteket, hogy az emberek szerint "nincs vírus", "azért haltak meg mert krónikus betegek voltak, nekik már úgyis mindegy" minden alkalommal rámjön a szorongás és magamba roskadok és aznap már semmi nem érdekel és sokszor sírok is, mert ennyire semmibe néznek. Már utálok élni és semmi kedvem sincs semmihez. A gép rabja vagyok, mert a való életben már nem osztanak nekem lapot, de mindig ezek az utálkozó reakciók jönnek velem szembe a neten így még annyi kedvem sincs kimenni társaságba és folyamatosan gerjeszti magát a folyamat és egyre rosszabbnak/senkinek érzem magam. Járok pszichológushoz, de az olyan mint a rossz politikus. Bullshit dumákat/bölcseleteket tol az arcomba és semmit nem segít. De miben is tudna... Újjászülesszen?