Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Elkezdett sírni, miközben...

Elkezdett sírni, miközben közel jártunk ahhoz, hogy egymásnak essünk (első aktus lenne). Ez milyen lelki dolog? Mit tudok tenni? 23/F

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Öt hónapja vagyok együtt a barátnőmmel (21/N). Eddig csak csók és ruhán keresztül simogatás, tapizás volt közöttünk. Ma odáig jutottunk, hogy csókolózás közben úgy éreztem, rövidesen ágyban kötünk ki. Amióta ismerem, soha nem láttam ennyire vágyakozónak, feltüzeltnek, és elengedte magát (általában nem szokta tudni elengedni magát, nem a szexualitásra értve, hanem mindenre, és nem azért, mert úgy nevelték, mégis olyan, mintha bűn lenne). Aztán... hát istenemre mondom, rám hozta a frászt: hirtelen elkezdett sírni!


Kérdeztem, mi a baj, mi történt, mit tettem? Mondta, hogy "semmi, csak szeretlek".


Máskor is mondta, hogy szeret, mégsem kezdett el sírni. Márpedig, igaz, hogy érzékeny lelkű, még ha nem is tűnik annak, de akkor sem sír, ha egy medicin labda ütődik a fejéhez, ami anno előfordult néhányszor, és amikor fájt neki valami, akkor se sírt, vagy legalábbis én nem láttam. Erre csak úgy elkezdett!


Legjobb barátnőjétől tudom leginkább, hogy általánosban sokat piszkálták a súlya és a korai pattanások miatt. Még mindig van rajta fölösleg, de én így szeretem, engem egyáltalán nem zavar. Megerőszakolni biztos nem erőszakolták, hogy előjött valami emlék.


Én vagyok az első párja. El se akarta hinni, hogy nem csak szórakozok vele vagy fogadást vesztettem, amikor udvarolni kezdtem neki, mintha valami rondaság lenne akitől törik a tükör. Az önbizalma a béke feneke alatt van. Amennyire szereti mostanra, hogy ölelem, simogatom, cirógatom a haját, annyira tartott sokáig, míg ezeket úgymond elfogadta, annyira idegen volt neki a testi érintkezés.


Egy nő meg tudná nekem magyarázni, mit gondol erről, tudna tanácsot adni, hogy mi fityfenét csináljak? Nem értem, miért sírta el magát, aztán annyival indokolta, hogy "semmi, csak szeretlek". Ezt valaki lefordítaná, hogy én is értsem? :(



2020. okt. 31. 23:58
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
85%

Én is ilyen vagyok.

Nem tudsz vele semmit tenni, ez szívből jön. Ilyenkor valóban előjönnek a sérelmek. Csupán annyit jelent, hogy nem szeretne elveszteni, örül annak, hogy vagy neki..

Nem kell elkeseredned, lesz még ilyen alkalom.

2020. nov. 1. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
85%

Előfordulhat, hogy nem tarotta szerethetőnek magát korábban - írtad az önbizalomhiányt - és emiatt anno úgy gondolta "nem érdemli meg" vagy senki nem fogja neki megadni a simogatást, cirógatást, még intimebb dolgokat. Írtad, hogy sokáig tartott míg elfogadta ezeket, lehet ezért.

Az alkalom során pedig, lehet áttört nála valamilyen gát, most már el tudta engedni magát, élvezte is a dolgokat és így jött rá arra hogy milyen jó is hogy valaki ezt meg tudja neki adni, és hogy igenis mennyire szüksége van rá. (Mint mindenkinek)

De ez csak egy tipp.

2020. nov. 1. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
88%

Szóval, amit mondott- "semmi csak szeretlek" -magáért beszél.

2es voltam

2020. nov. 1. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
4%

Annyira nincs önbizalmam hpgy 31 éves koromig hárítottam minden közeledést, soha nem volt senkim, még csak nem is csókolóztam. De amikor lett valakim, nem húztam az agyát hónapokig, pedig nekem is ismeretlen volt az érintés érzése.

Ha öt hónap alatt konkrétan semeddig nem jutottatok, akkor felejtős.

Ha igazán szeretne és tényleg kívánna akkor nem bírta volna ki idáig.

2020. nov. 1. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
81%
Azt jelentette amit mondott, és amit láttál rajta, hogy elengedte magát. Ez "jó sírás", nem rossz. Nem kell semmit tenned, csak amit eddig, úgy látszik szép fokozatosan töröd fel a páncélt rajta.
2020. nov. 1. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 A kérdező kommentje:

Ne haragudj utolsó, de én nem értek egyet. Nekem nem felejtős. Persze, imádom a szexet, jó lenne ha csinálnánk, de csak ezért nem fogok szakítani. Igazán szeret és igazán kíván, csak... nos nem bunkóságból, kicsit bénácska, de milyen is legyen, mikor se hozzá nem ért senki rajtam kívül, se ő nem ért másokhoz. Írtam, egy szimpla ölelés megszokásához idő kellett, aztán mára ő vágyik rá.


Egyébként se húzta az agyamat, és én se képzeltem, hogy egy hónap lesz eljutni a szexig. Az elején kereken meg is mondta, hogy nem akar évekig váratni, de nem is két hét vagy egy-két hónap, hanem... amikor adja magát a pillanat. Most a kérdésemben szereplő lottó számokhoz hasonlóan nehéz kérdést, hogy miért sírta el magát + "semmi, csak szeretlek" mellett kb áttörésnek számított, hogy egy kis ideig elengedte magát, mielőtt sírni kezdett.

2020. nov. 1. 00:27
 7/22 A kérdező kommentje:
Pardon, ötös válaszolónak szólt, nem neked, hatos.
2020. nov. 1. 00:28
 8/22 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen. Megnyugtató, hogy -elméletileg legalábbis- nem rontottam el semmit. :'D


Jó sírás vagy rossz sírás, egyiket se szeretem nézni... bár inkább akkor már ez, mint a "rossz sírás".

2020. nov. 1. 00:30
 9/22 anonim ***** válasza:
87%

Érezni az írásodból, hogy nagyon szereted ezt a lányt, és nagyon türelmes is vagy, ami ritka. Bár lehet, hogy most nem érzed, de előbb-utóbb eleged lesz ebből a helyzetből, és nem csak a szex hiánya miatt.


Akinek ilyen komoly önértékelési zavarai vannak, annak mindenképpen érdemes lenne pszichológushoz járnia, és ezt a legnagyobb jó indulattal mondom.

2020. nov. 1. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 A kérdező kommentje:

Anno általánosban a tanárai kvázi kényszerítették, hogy menjen az iskolai pszichológushoz. Mára csak pszichomókusnak hívja mindegyiket. Semmit nem segített, a szót is utálja, amikor valaki neki intézi.


Ez most hülyén fog kinézni, de azért sem tartom lehetetlen küldetésnek, mert az elején az is hatalmas gondot jelentett az esélyeimnél, hogy én sportolok kiskorom óta, sosem tudtam nyugton ülni hosszabb ideig, ő meg nem sportol. Ergo akin látszik, hogy sportol, és fiúból van, merthogy a fiúk piszkálták előszeretettel általánosban, tart... valamennyire. Ez kívülről nem szokott látszani, mert mindenkivel rendes, de az alapvetően nagy beszélőkéje minimálisra csökken, amikor kényelmetlenül érzi magát mások társaságában. Haveromnak mondtam, hogy nagy a beszélőkéje, aztán az első néhány találkozáskor alig mukkant meg, olyan zavarban volt. Nekem viszont már megnyílt. A kérdésemben szereplő helyzetet leszámítva, mivel már közel engedett magához és nem szerepelek a kényelmetlenül érzi magát zónában, bármiről tudunk beszélgetni, szívesen is beszélget. Csak van amit nem firtatok, mint a szexet, mert hülye lennék siettetni, miközben látom, hogy így is xarul érzi magát, hogy tudja, én már csinálnám. És de, ő is. Neki ez pirulós téma, de tisztában vagyok vele, merthogy leszögezte, igenis van libidója, rendesen működik, "csak ő gyári hibás" még.

2020. nov. 1. 00:54
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!