Könyörtelennek/érzéketlennek tartjátok magatokat?

Bizonyos dolgok hidegen hagynak, mások meg nem. Ha kolléga meghal vagy rokona (amire nemrég volt is példa), akkor sajnálom az illetőt, de nem kesergek rajta évekig. A hajléktalanok nagyrésze se mozgat meg bennem semmit, mert a 99%-a maga tehet róla.

32/N

Érzéketlen igen, könyörtelen nem.

Most akkor mit jelöljek?

Én inkább racionálisnak mondanám ezt. A sajnálatomból senkinek semmilyen effektív haszna nem származik. Jólesik a kis lelkének az embernek, emellett beleragasztja a szarba, mondván semmi baj, nem olyan vészes semmi... Én sem ettől fejlődtem, hanem attól, ha az arcomba vágták a valóságot. Nem szeretek köntörfalazni, kérés nélkül ritkán mondok véleményt, de ha olyan helyzetbe kerülök, ahol kell mondanom, akkor bizony a magam stílusában szoktam, az pedig nem a finom babusgató, anyáskodó. Jó hír, hogy mellé általában megoldást is szoktam javasolni, nem azért rombolom le az embereket, hogy átgázolhassak rajtuk. De sajnos amíg kényelmes egy helyzet, addig nem változtatnak az emberek. És szakításnál,kirúgásnál is ez az eredményes. Én is azt szeretem, ha valaki egyenes. Nem kell kedvesnek lennie, legyen korrekt. Márpedig egy egyértelmű "nem akarok tőled semmit" kaliberű visszautasításnál szerintem nem létezik korrektebb dolog.

Nem vagyok seggnyaló, a konstruktív dolgokat szeretem, nem a piszmogást és a sebnyalogatást. És nem is érzem úgy, hogy bárkinek tartoznék ilyesmivel vagy bárki tartozna nekem ilyesmivel. Felnőttek vagyunk, számítson mindenki csak szépen magára, ne mások nyalakodására. Vállaljon felelősséget. Magamhoz is hasonló mentalitással állok, azért tartok ott, ahol.

(nő vagyok, a harmadik opciót jelöltem)

Szerintem egyik sem vagyok, de biztos vagyok benne, hogy tartottak már annak mások, mert amúgy a kommunikációm elég nyers tud lenni.

(6. választ jelöltem.)

Bejelöltem volna "Igen, nőként az vagyok és gyerekkorom óta ilyennek neveltek"-et, vagy a "Igen, nőként az vagyok, de külső körülmények miatt lettem ilyen"-t, de én magamtól vagyok ilyen.

Az érzelmes dolgokhoz annyi közöm van, mint egy aranyhalnak az atomfizikához.

Viszont egy munkahelyelvesztés vagy hasonló, nem érzelmi szempontból már érdekel.

Emlékszek pl, hogy mikor 11.-ben bibliaismeretből feleltem Ézsau és Jákob történetéből, s a tanár megkérdezte, hogy Rebeka vajon miért Jákobot segítette. A válaszom meg az volt, hogy Jákob biztos jobban rászolgált, biztos ügyesebb, segítőkészebb volt, stb. Vagy Rebeka látta, hogy ő alkalmasabb volt a megáldásra, mint a bátyja. Erre meg a tanár azt mondta, hogy ritka az ilyen válasz, pláne lányoknál. :) A "helyes" válasz az lett volna, hogy Jákobott jobban szerette.