Titeket idegesitenek a mindig energikus es vidam emberek?
2# hidd el nekem, tud ez nagyon "creepy" cucc is lenni, ha valaki állandóan mosolyog mindenen :D de ez ritka eset.
Ha nem léped át a határt, akkor persze, hogy nem zavar. Pozitív emberek kellenek, különösen hazánkban.
5-ös vagyok: Meg ha mondasz valami teljesen reális dolgot nekik, akkor is jönnek a szöveggel, hogy “jaj ne legyél már negatív”
Például látom, hogy beborult és megemlítem, hogy szerintem esni fog az eső, erre ők:”most miért kell negatívnak lenni?”
#6
Miért jelented ki egyáltalán, hogy szerinted esni fog? Csak az nem látja ezt, aki vak. Sőt, az se biztos, hogy esni fog.
Mi szükségét érzed, hogy ezt közöld? Teljesen felesleges.
Az én exem ilyen volt, többek között ezért is szerettem bele. De aztán rájöttem hogy ez a mindig gondtalan, pozitív típus azzal jár együtt, hogy az összes gondra, problémára megvonja a vállát, hogy felejtsd el és ez párkapcsolatban nemigen előnyös, hiszen ettől semmi nem oldódott meg. Én viszont nagyon elmagányosodtam mellette, mert ha megbántott, azt sosem tudta áérezni, sem komolyan venni, a felelősség meg? Hát arra is vonjuk meg a vállunkat.
Ő így tartotta fenn ezt az örökösen vidám, energikus lényét.
Szóval ő így idegesített, mert szerinte sosem volt semmi baj, de egy barátnak vagy egy sima ismerősnek elférne egy ilyen pozitív ember az életemben.
Nem szeretem, ha valaki sokat nyüzsög és hagos. Engem ez nyugtalanít és fáraszt. Tulajdonképpen állandó figyelmet igényel.
Azokkal érzem legjobban magam, akiknél megvan a középút.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!