Mit jelent valamilyen neműnek érezni (vagy éppen nem érezni) magad?

Gyerekként gyakran éreztem magam fiúnak, vagy szerettem volna fiú lenni, mert a személyiségem olyan, amit àltalában a férfiakkal párosítanak (alacsony eq, racionális gondolkodás, magas iq, nem lâtom meg a rendetlenséget magamkörül, introvertált vagyok stb.).

Akkor engedtem el magamban ezt a problémát, amikor találtam magam mellé egy "nőies férfit". Nálunk rengeteg sztereotípia fordítva működik. Velem veszekednek mert rendetlenség van, munka után ő akar beszélgetni én nem, ő ír szebben, őt érdekli hogyan néz ki a lakás stb.

Nem vagyok benne biztos, hogy másoknál nem-e valami hasonló történik, hogy azonosítják valamivel a nőket-férfiakat és úgy érzik a másik leìrás jobban illik hozzájuk.

Ha valakinek kifejlődtek az elsődleges, másodlagos nemi jellegei, csak idő kérdése, hogy el is éri a végleges állapotot, ami: férfi, vagy nő. Más verzió nincs.

Csak vannak, akik képtelenek kivárni ezt az időt....

Szia!

Csak saját tapasztalatból tudok neked írni.

Ez az egész nagyon összetett, nem arról van szó hogy, egyik nap felkeltem és azt éreztem hogy én nő vagyok, nem pedig férfi. Már kiskorom óta azt éreztem hogy valami nem stimmel, valami nincs rendben velem, hogy mindig és mindenhol én vagyok az a bizonyos "fura gyerek".

Az hogy ezt pontosan miért is érzem az a pubertás kezdetén vált egyre világosabbá. Amikor a tested is változni kezd, csak nem éppen olyan irányba mint azt te helyesnek éreznéd. Kezdve a jelentős szőrösödéstől a lábad közti dolgokig.

Tudom, egy olyan embernek aki ezt nem érzi nehéz megérteni, hogy milyen amikor testidegennek érzed a saját testrészedet, mikor legszívesebben kitépnéd magadból azt a bizonyos dolgot, mert azt érzem hogy, annak nem kellene ott lennie. Mikor már a puszta megérintése (pl wc-zés, fürdés közben) rendkívül kellemetlen és rossz érzésekkel tölt el, mint ha egy idegené lenne. Vagy épp egy másik testrész hiányát érzed.

Erre még rátesz egy jó nagy lapáttal az is hogy, a környezeted, család, rokonok mindenki azt érezteti veled hogy, az érzéseid ellenére ennek kell a normálisnak lennie, hogy teljesen ellentétesen kezelnek mint akinek érzed magad, mert hogy a tested ilyen, akkor ilyenek kell lenned.

Nem egy kellemes érzés hidd el.

#2 Hidd el ez nem divat, nem azért vagyok transznemű mert ez a "trendi", hidd el nagyon boldog lennék ha nem ezzel kellene élnem.

Nem divatból vállaljuk a kockázatos hormonterápiát és műtéteket (ami mellesleg még egy kész vagyonba is kerül), nem divatból megyünk el egy pszichiátriára a szükséges szakvéleményekért, csak mert a rendszer megköveteli ezt. És senki sem divatból teszi ki magát a kirekesztésnek, megvetésnek, folyamatos (akár fizikai) atrocitásoknak, vagy akár annak hogy a családod is kitagad.

Ez nem olyan hogy eldöntöd, ez nem az hogy most a piros vagy épp a kék felsőm veszem fel reggel. A döntés itt pusztán annyiból áll hogy, vagy tovább szenvedek gyötrődök mert a testem nem olyan mint amilyennek lenni kellene, vagy belevágok a tranzícióba.

Üdv

Niki

A nemében, nemi identitásában bizonytalankodó AMAB-ként (férfi nemi jegyekkel születettként) írok. Rengeteget foglalkozom azzal, hogy ki vagyok, milyen nemű vagyok, melyik nemmel tudok azonosulni, gyakorlatilag napi szinten, szinte úgy, ahogy te is írod, gyakran kelek fel úgy, hogy annyira nőnek (femininnek) érzem magam. 😊

Számomra az, hogy milyen neműként tekintek magamra, több tényezőtől függ. Az egyik az identitás, vagyis hogy melyik nemmel azonosulok. A másik az önkifejezés, milyen ruhákat hordok, hogyan hordom a hajam, stb. A harmadik a test, vagyis az elsődleges és másodlagos nemi jegyek, akár „eredeti tartozékok”, akár hormonterápia vagy műtét által kialakított módon. A legtöbb embernél ezek többnyire egyértelműek, nem csak a ciszneműeknél, de a transzneműeknél is, nálam viszont eléggé változatosak és ez rendesen össze is zavar.

Úgy érzem, hogy nekem nincs nemi identitásom, mivel legbelül nem érzem sem azt, hogy férfi vagyok, sem azt, hogy nő. Viszont úgy érzem, hogy lelkemben a nőkhöz vagyok hasonló. Ez egyrészt sztereotipikus dolgokban is mutatkozik, pl. érdeklődési körök vagy akár az, hogy milyen a vezetési stílusom, de abban is, hogy női társaságban sokkal jobban érzem magam, otthonosabban mozgok, míg férfiak között eléggé kellemetlen érzéseim vannak, amit csak fokoz az, hogy férfiként is kezelnek. Mondhatom ez alapján, hogy női identitásom van, hiszen olyan vagyok, mint a nők? Talán igen, nem tudom. Önkifejezés terén feminin vagyok, pl. hosszú haj, szőrtelenítés. Legszívesebben teljesen női módon fejezném ki magam, amit viszont bekorlátoz a testem (nem akarok nőnek öltözött férfinek kinézni). Testileg férfi vagyok, férfi nemi jegyeim vannak. Viszont sokkal jobban tetszenék magamnak nőiesebb testtel, szélesebb csípővel, keskenyebb vállakkal, borosta nélkül, puhább bőrrel, nőiesebb arccal. Ezek egy részén lehet változtatni hormonterápiával és végleges szőrtelenítéssel, de nem tudom, hogy elkezdjem-e, tartok tőle, félek a változásoktól.

A fentiek miatt nem sorolom magam egyik kategóriába se. Ha nagyon címkézni kell, a transzfeminin és a nem bináris címkéket ragasztom magamra. De lehet, hogy ez még változni fog, ahogy kutatom és jobban megismerem önmagam.

Nagyon fontos, hogy a fent leírtakat csakis magamra vonatkoztatom. Senkire nem erőltetem rá azt, hogy hogyan határozza meg magát. Ha valaki azt mondja, hogy neki méhe, petefészke és XX kromoszómája van, ezért nő, az teljesen valid. Nem tudom, hogy az ilyen emberek hogy állnak a nemi identitásukkal, valószínűsítem, hogy nekik is van, csak mivel számukra annyira egyértelmű, hogy nincs eltérés a nemi jegyeik és az identitásuk közt, ezért náluk ez nem kerül elő. Ahogy én sem erőltetem rá senkire azt, hogy ők is úgy határozzák meg a nemüket, ahogy én, én sem szeretem, ha valaki rámerőlteti, például azt mondja, hogy nekem farkam van, tehát férfi vagyok. Ilyenkor sajnos gyakran előkerülnek az olyan szófordulatok, mint a „sosem leszel igazi nő”, „szétszabdaltatja magát”, stb, amit nem tudok másképp értelmezni, mint transzfóbiát. Azoknak, akik ezeket leírják, az egyetlen célja az, hogy a másik embert megsértsék, de valójában önmagukkal nincsenek kibékülve. Aki rendben van önmagával, az nem akarja a másikat sértegetni és nem ír ilyeneket.

Sziasztok!

#Red Vixen

Tisztában vagyok vele hogy, ez nem ilyen "egyszerű", ez jóval bonyolultabb és összetettebb mintsem szavakba lehetne önteni.

De egy olyasvalakinek aki még csak hasonlót sem érzett soha, még ezeket az "apró" részeit is az egésznek, roppant nehéz felfognia, átéreznie.

A kérdező is ezek az emberek közé tartozik. (remélem hogy ő nem sértődik meg ezen, nem annak szánom) Ahogy ő fogalmaz "nem úgy kelek fel az ágyból, hogy "ez az, ma is annyira nőnek érzem magam"." Neki ez nem okoz problémát mert amit nap mint nap a tükörben lát, ahogy a többi ember viszonyul hozzá az összhangban van azzal amit érez ennek kapcsán.

Én sem úgy kelek fel hogy "ennyire vagy annyira nő vagyok", egyszerűen önmagamként kelek fel, de a reggeli rutin alatt a tükörbe nézve nem azt látom viszont, akinek érzem magam, bizonyos "testi működéseket" kínszenvedésnek élek meg (szerencsére ezek a hormonterápia miatt már egyre ritkábbak)

És még nap-estig sorolhatnám az ennek kapcsán bennem kavargó érzéseket, vagy hogy épp mi váltja ki belőlem ezeket. Nagyon leegyszerűsítve az egész pontosan az amit a kérdező megfogalmazott: Nem érzem a testem a sajátomnak, nem érzem azt hogy, a testem és önmagam azonosak lennénk.

Üdv

Niki

Sziasztok!

Kedves kérdező!

Nem tudom, lehet én értem félre, de mint ha te úgy értelmezted volna a válaszom, mintha "vádirat" lenne a cisz neműekkel szemben. Ha véletlen bármilyen hasonló hangzata van az írásomnak akkor elnézésedet kérem, semmi ilyen szándékom nem volt.

Csak annyit szerettem volna közölni hogy, szerintem neked a nemi identitásod, a tested és amit a társadalom irányából tapasztalsz az, ha nem is 100%-ban de, szinte teljesen azonosak, fedik egymást és egyik sem áll ellentétben a másikkal. Míg egy transznál ezek elég gyakran, szöges ellentétben vannak. És ez miatt nem tudod hogy mit érezz, gondolj ennek kapcsán. (ez csak az én meglátásom, ha tévedek, akkor elnézést és kérlek szólj)

Az szerintem óriási probléma hogy, a társadalom nagyon sarkosított sztereotípiákban határozza meg hogy ki a nő és ki a férfi (még ha a testi adottságokat nem is nézik, akkor is), ez hazánkban különösen így van. Kezdve a születéstől, a gyermekkoron át, a felnőtt életen keresztül, egészen a halálig.

Attól nem lesz egy nő sem kevésbé nő mert, valamilyen dolga a társadalmi skatulyázás miatt "férfiasnak" van mondva, legyen az egy hobbi, érdeklődési kör, egy-két viselkedési forma vagy épp személyiségjegy. Ez szerintem egy nagyon rossz, begyepesedett, dogmatikus hozzáállás.

Én/mi ezt ráadásul halmozottan kapjuk. Mondanak olyanokat hogy, hogyan lehetek nő ha ilyen meg olyan dolgaim vannak amik nem igazán nőiesek, legyen szó akár csak egy hobbiról vagy érdeklődési körről csak mert az épp nem illik bele a szereotíp "nő modellbe".

Amúgy örülök hogy vannak olyan emberek is mint te (jó lenne ha sokkal több hozzád hasonló ember mászkálna az utcán), hisz ezt a kérdésed is mutatja, attól hogy nem érted, nem érzed át hogy, milyen is a mi helyzetünk, nem ítélsz el minket zsigerből, nem undorral, viszolyogva tekintesz ránk, hanem kérdezel és próbálod megérteni.

Ami a tranzícióról való lebeszélést illeti, hidd el aki már addig eljut hogy, elmenjen egy szakemberhez a szükséges papírokért az nagyon is tisztában van vele hogy, neki erre szüksége van ahhoz hogy, rendes életet tudjon élni és tisztában van minden lehetséges kockázattal és következménnyel. Őket nem fogod tudni lebeszélni róla.

Bennem is rengeteg félelem és aggódás volt és van ennek kapcsán pl. A család hogy viszonyul ehhez, hogy fog elfogadni a társadalom, idehaza milyen életem lesz (a mostani politikát figyelembe véve, nem túl rózsás a helyzet), el kell-e menekülnöm itthonról és ha igen, mikor?, mikor és milyen törvényt hoznak megint ellenem amivel az életem teszik tönkre stb.

De mindezek ellenére, szemernyi kétely nincs és nem is volt bennem az miatt hogy elkezdem és végigcsinálom a tranzíciót. Mert tudom hogy, máshogyan nem tudnám élni az életem.

Üdv

Niki