Aki nem nyert a génlottón (magyarán ronda), annak az élete lényegében értelmetlen?
A versenyelmélet szerint azért figyelik az emberek a külső értékeket is a párválasztáskor, mert ösztönösen a lehető legjobb géneket szeretnék átadni az utódaiknak. Azaz még a kevésbé jó géneket örökölt emberek is többnyire csak azok mellett tudnak igazán kiteljesedni, akiknek a lehető legkevesebb hibájuk van.
Hallottam már jópár olyan esetről, amikor valaki - ösztönösen - azért utasított el valakit, mert nagy volt az orra, elálltak a fülei, alacsony növésű volt, rövidlátó és fogszabályzós. Tudom, hogy a magasságon kívül az összes felsorolt dolog korrigálható műtéti beavatkozással, de egyrészt sajnos a múltat nem lehet (vagy nagyon nehéz) letagadni, másrészt meg sokaknál az átlag alatti magasság már önmagában is kizáró ok.
"Nem szeretnék olyan gyerekeket, akiknek hozzád hasonlóan ilyen ronda orruk, fülük, fogaik lesznek!" - csak egy példamondat.
Az ember pedig egyrészt társas lénynek teremtetett, másrészt meg az élet értelme mégiscsak az utódnemzés és -nevelés, ami társ nélkül aligha kivitelezhető.
"Az ember pedig egyrészt társas lénynek teremtetett, másrészt meg az élet értelme mégiscsak az utódnemzés"
Halihó csókolom, már kimásztunk a barlangból, nem vagyunk ösztönlények. (legalább is többnyire)
Az élet egy csomó területén lehet sikeresnek lenni attól hogy valaki csúnya.
Csak azt tudom erre mondani hogy nem mindenkinek olyan fontos a külső és nemcsak a külsejük határozza meg az embereket. Ha csúnyának születtél szerintem bölcs dolog valami máshoz kötni az értékedet és azzal érvényesülni. Senki sem akar egy flúgos, önbizalomhiányos emberrel összejönni úgyhogy ha nem is a külsőddel, ezzel mindenképp eltaszítasz magadtól sokakat.
És csak hogy lásd a dolgok másik oldalát is: a külső igenis fontos része a párkapcsolatoknak hiszen a vonzalom alapja és meghatározó a szexuális életben. A másik ok hogy csúnya önbizalomhiányosként (márpedig a legtöbb az) valószínűleg állandóan féltékenykednél a jobban kinéző partneredre, te magad is megértheted, hogy ezt senki sem akarja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!