Mostani egyetemista,vagy már dolgozó emberek. Ha tehetnétek, mit csináltatok volna másképp 16 évesen, vagy mit tanácsolnátok a 16 éves önmagatoknak?
16 evesen ereztem eloszor azt, hogy rossz helyen vagyok (apam nyomdokaiba leptem szakmailag), de mar keso volt, 1 ev volt hatra a sulibol. Megcsinaltam, de kellett erettsegi is, az is meglett, aztan anyam utan csinaltam meg egy szakmat. Mire vegeztem, 21 eves voltam, keso volt elkezdeni fosulit, dolgoznom kellett. Valamikor 13-14 evesen kellett volna mashogy donteni, mas suliba menni, akkor most egy szakma, szakkozepes erettsegi, es valamilyen szakmahoz kotodo fosulim volna.
40F
Többet tanultam volna. Bár az a baj, hogy 16 évesen nem tudtam, mit szeretnék, így azt sem tudtam, hogy mire kéne ráerősíteni.
Én is hamarabb elkezdenék vezetni.
Nyugodtabb lennék, jobban kiélvezném a fiatalságot, mert gyorsan múlik.
Mit mondanék a 16 éves önmagamnak?
"Ne öltözz már olyan hülyén!"
Egyrészt sokkal célirányosabban tanulnék. Akár a mostani építőipari irányba, akár más, inkább infós szakra. Nagyon sokáig nem tudtam mit is akarok és csak tengtem lengtem egyetemen is, inkább mennék egy "gyengébb" egyetemre, de hamarabb meglenne ugyanez a végzettségem.
Sokkal hamarabb elkezdenék dolgozni. Rengeteget dobott az életemen és a gondolkodásomon, hogy "kényelmesen megélek". Sosem volt pénzünk és alapból azt kaptam hogy "majd rájössz milyen rossz a felnőtt élet". Közben sokkal jobb a saját lábamon állni. Nyilván nem 16 évesen kezdeném, de azért diákmunka, egyetem alatt célirányosabb gyakornoki pozíciók, és a végére már egész sok tapasztalattal rögtön el tudnék helyezkedni és vagy 5 év előnyben lennék a mostani életemhez képest, ami nagyjából azt jelenti, hogy saját ingatlanom lehetne mostani 30 éves koromra.
alapvetően sokkal inkább "Just do it" életmódot élnék. Nem bulizásra gondolva. Csak arra, hogy mindig másokra vártam, nem mentem sehova mert nem volt kivel, stb.
Sokkal hamarabb kimennék a természetbe, túráznék. Sok embert ismertem meg teljesítménytúrákon keresztül, mindamellett mentálisan és fizikailag is rendbe teszi az embert.
Én azt mondtam volna, hogy szelektíven tanuljak, csak azzal foglalkozzak gimiben már, ami fontos, és ez a nyelvtanulás és a matematika-informatika-fizika. Egyetemen mérnöki szakra invitálnám magam, és azt a tanácsot adnám a 16 éves magamnak (mert ellenkezne velem), hogy "majd ráérsz azt tanulni azután, amit szeretsz, hogy elhelyezkedtél mérnökként, jó fizetéssel". Emellett a nyelvtanulás kapcsán azt is lelkére kötném önmagamnak, hogy egyetemista korában menjen ki ösztöndíjjal fél évre külföldre.
Kb. ezek azok, amiket bánni szoktam, hogy nem így csináltam.
Rápirítanék magamra, hogy jobban figyeljek a társasági életemre, hogy több időt töltsek az osztálytársaimmal. Itt most inkább közös túrákra, sátorozásokra gondolok, meg sütögetésekre, ezek sajnos nagyon kimaradtak velük.
Rámutatnék egy nagyon toxikus "barátra", és nem engedném magamhoz közel másodszorra.
Jobban odafigyelnék az öltözködésemre. Láttam pár napja pár képet magamról gimiből és.. volt pár érdekes ruha rajtam.
Kicsit nyitottabbnak kellett volna lennem egyetem- és szakválasztásnál. Elégedett vagyok a mostanival is, meg ez is illik hozzám, de azóta találtam egy érdekesebbet, ami talán még jobban is illene.. de először mindenképp befejezem a mostanit, addig azért nem kapnék bele újba.
19/L
Hiába mondanám meg magamnak, hogy mit csináljak, a személyiségem úgyis hibás maradna, szóval amúgyis egyedül maradnék.
Igen, azt bánom, hogy húszéves egyetemista létemre alig vannak ismerőseim, akikkel eljárhatnék, beszélhetnék. Egyetemen max a jegyzők/házik miatt szoktak keresni, bár ezt a segítségemet legalább viszonozzák.
Egyébként megbánni nem bántam meg semmit, 16 évesen már elkezdtem módszeresen készülni az egyetemre, faktra jártam, 15 évesen nyelvvizsgát tettem stb
És 16 évesen kezdtem el gondolkodni a vezetésen, fél évig győzködtem anyámat, hogy engedje... végül meglett a jogsi, és ez tényleg nagy előny.
20F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!