Szerintetek mit lehet kezdeni egy kétarcú emberrel? Többi lent.

3 éve tartó munkahelyi nő-férfi barátság. Én 40/N, ő 42/F. A barátom alkoholista családban nőtt fel. Alapból szorgalmas, kedves, jószívű, segítőkész ember, de elég gyakran mutatja a másik arcát is. Ilyenkor hihetetlenül érzéketlenül, ok nélkül beszólogat nekem és fel sem tűnik neki, hogy mennyire bántó a viselkedése, a szavai. Bocsánatot se kér. Gondolom ez a stílus volt gyerekként náluk otthon a normális, a bocsánatkérés pedig nem volt szokás. Elég gyakran előfordul, hogy napokig tartó hallgatással bünteti csak a Jóisten tudja miféle bűnömet (mert sose árulja el mi a baja tulajdonképpen), pedig többször kértem, hogy ezt ne tegye, mert anyám is ezt csinálta velem gyerekkoromban és gyűlölöm az ilyesmit. De csak azértis teszi, ami szerintem már érzelmi zsarolásnak számít. Az eredeti családjában bevett gyakorlat a másik anyagi kihasználása és érzelmi zsarolása, amiért gyűlöli is őket, de mivel gyerekként ezt a mintát látta, ezért ő is akaratlanul ugyan, de ugyanígy viselkedik. A fentiek alapján úgy gondolom, hogy gyakran passzív-agresszív a viselkedése, de természetesen ő nem látja be, hogy gondok vannak vele. Én mindig normálisan, kedvesen, egyenrangú félként, segítőkészen állok hozzá, és legtöbbször épp akkor a legbunkóbb, amikor valami jót teszek vele pl. vígasztalom, tanácsot adok, valami aprósággal megajándékozom vagy konkrét segítséget nyújtok neki. Szerintem azért elutasító akkor is, ha jót adok, mert azt hiszi én is olyan vagyok, mint a családja. Nagyon bánt a bunkósága, mert én egyáltalán nem vagyok egy manipulatív ill. beszólogatós típus. Kezd elegem lenni belőle, mert a baráti kapcsolat vele problémás, értelmetlen konfliktusokkal teli. Van értelme ilyen emberrel barátkozni? Szerintetek lehet ennyi gyerekkorban szerzett lelki sebet egy normális barátsággal gyógyítani?