Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hisztis kolléga?

Hisztis kolléga?

Figyelt kérdés

Van egy kollégám, aki rendkívül hisztis ember. Lassan 50 éves, az anyukájával él, nincs neki senki más, sosem volt neki barátnője sem. Én húszonéves vagyok. 4 éve dolgozom a munkahelyen, a kezdetektől fogva azt tapasztalom, hogy ez az ember mindenbe beleköt. Valamelyik nap nem húztam vissza a kukát az utcáról (van takarítónő, az ő dolga egyébként, csak ahol mi vagyunk, ott előszeretettel huzigálják a kollégáim a kukát), mert elfelejtettem, hisz nekem volt munkám, elfoglalt voltam. Mikor jött leváltani, már hallottam az ajtoban hogy káromkodik, erre sem vagyok képes. Rendesen köszöntem neki, hogy "Szia",erre rögtön azzal indított, hogy ezt sem lehet rám bízni. Nagyon bunkó volt, én megmondtam neki, hogy elfelejtettem, ne haragudjon, de egyébként sem azért fizetnek engem, arra van külön ember. Erre úgy megharagudott, hogy dobálta a naplókat, amiket a munkához használunk, majd mondta "Jólvan mehetsz!". Most bennem van a hiba?

Egyszer egy kólásdoboz miatt is kiakadt, az íróasztalon volt, még éppen írtam át neki a szolgálatomat, mikor jött és meglátta, hogy ott a doboz. Teljesen kiakadt, hogy milyen kupit hagyok ott neki, holott még ott volt benne a kóla, vittem magammal el... Csak még nem érkeztem felkelni sem az asztaltól. Sajnálom néha, hogy nincs senkije, de mikor így viselkedik, akkor úgy gondolom, meg is érdemli...


2020. júl. 22. 05:50
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Ilyen az aki annyira szerencsétlen, hogy egy nő sem áll szóba vele.
2020. júl. 22. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Milyen alapon osztja az eszt?

En ra ne mernék szolninilyenek miatt a kollegamra meg pattogtatni.

2020. júl. 22. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!