Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért nem képesek elfogadni...

Miért nem képesek elfogadni az emberek, hogy most már a koronavírus, és az általa kiváltott korlátozások irányítják az életünket?

Figyelt kérdés

2020-tól a koronavírus egy teljesen új időszámítást indított el. A kapitalista áljólét, és a szabadság lehetősége megszűnt. Azt látom, hogy az emberek nem tudnak alkalmazkodni. Nem tudnak hozzászokni a kialakult helyzethez, és azzal áltatják magukat, hogy a koronavírus egyszer csak elmúlik, és minden varázsütésre visszaáll a korábbi kerékvágásba. De ezt rengeteg szakember is elmondta, hogy ez nem így lesz. A koronavírus mindig jelen lesz, és pusztítani is fog, ha nem védekezünk.

Ezáltal rengeteg dologról muszáj lesz lemondanunk ha élni akarunk. Véget kell vetni az állandó mozgásnak, a szórakozásnak, a közösségi életnek. Annak, hogy indokolatlanul tömegek verődjenek össze szórakozóhelyekre ugrálni, kocsmába vedelni, vagy mozikba filmeket nézni. Más országokba utazni pedig már gyakorlatilag egy halálos ítélet.

Bezárkózás, elszigeteltség, távolságtartás. Mostantól ez az egyetlen életforma ami működőképes. A napi munkavégzésen kívül minden egyes percet otthon kell tölteni. Hiszen kimutatták, hogy a koronavírus a levegőben is terjed. Innentől kezdve minden egyes szabad levegőn történő belélegzés veszélyes lehet.

Az emberek viszont valamiért nem tudják elengedni ezeket a dolgokat. Mikor jutunk el odáig, hogy végre mindenki felfogja, hogy társadalmi átalakulás jön? Ez egy háborús helyzet, és a háborúk is évtizedekig, sőt évszázadokig tartottak. Most meg komolyan elhiszik, hogy pár hónap lesz az egész, és itt a GYK-n is két naponta megkérdezi valaki, hogy mikor lesz már vége. Pedig most inkább az átálláson kéne dolgozni. Megtalálni az utat a túlélésért folytatott kűzdelemhez, az élvezetek hajszolását pedig elfelejteni.



2020. júl. 11. 23:40
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
94%
A kérdező nyilvánvalóan sz a személy, aki autó vezetés közben is maszkot hord. És nem, nem a változásokhoz nem tudok alkalmazkodni (bár az eddig nem volt) hanem ahhoz nem, hogy ez az egész olyan embereket faragott mint a kérdező is. Szinte rossz rájuk nézni.
2020. júl. 12. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
87%
Ezt hívják úgy amiket leírtál h túlzás. Nem fognak az emberek maszkot hordani 0-24ben (nem elég a távolságtartás) és nem fognak nem interekcióba lépni. KELL kontakt,különben kihalna az emberiség. Bár tisztelet a kivételnek. Érik.
2020. júl. 12. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
90%
Én ugyan úgy folytatom az életem , mint a vírus előtt . Ugyan így tesznek az ismerőseim és barátaim is . Szóval kedves kérdező . Kb soha nem lesz olyan az élet , amilyet szeretnél :D Ha meg ennyire akarod , akkor sok sikert a 4 fal közötti élethez . Biztos szuper lesz :)
2020. júl. 12. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
92%
13: Azért betehetne egy webkamcsit a kérdező. Megnézném h boldogul. Arra azért kíváncsi lennék h ha véget akarsz vetni a közösségi életnek. Akkor a gyerkek kuksoljanak otthon bölcsi/ovi/suli helyett és legyenek tudatlanok?
2020. júl. 12. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ez egy provokatív troll kérdés amúgy (ettől még jól ki lehet tárgyalni, de ép lelkű ember nem is tudna ilyen kérdést feltenni).
2020. júl. 12. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
100%
Én nem hiszem h troll kérdés. Sok sajnos a korlátolt emberke.
2020. júl. 12. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
92%
Ez nem olyan, hogy végig így lesz. Persze, az ilyen hótt antiszoc embereknek ez a legjobb ideológia... de ez egy vírus, megtalálják majd rá az ellenszert, aztán vissza fogunk állni a régi kerékvágásba. Az ember társas lény, legalábbis az emberek többsége extrovertált, nekik meg értelme sem lenne élniük anélkül, hogy összeverődhetnének.
2020. júl. 12. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
100%

"ép lelkű ember nem is tudna ilyen kérdést feltenni)."


Szerintem sem troll kérdés, csak azt mutatja, hogy egyre kevesebb az ép lelkű ember sajnos.

2020. júl. 12. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
89%
Ismerek én olyat aki évek óta éli ezt az életstílust, ha nevezhetem így. Akinek ez a vírus előtt se volt ismeretlen, annak utána se lesz, de mástól meg nem várhatja el,hogy így tegyen.
2020. júl. 12. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
100%

Érdekes ez a dolog.

Nálunk a szállodában a vírus előtt kezdetben nem vettük komolyan, viccelődtünk végül arra jutottunk, hogy lőttek a nyárnak (ezt sem akartam elhinni)...

Aztán úgy gondoltuk, hogy rengeteg lesz a munkanélküli és a munkaadók két kézzel fogják vadászni a munkakeresőket.

A nagy lópikulát...

Valahol fele annyit sem adnak vagy nem fognak adni, az olcsó munkaerőt keresik... a munkaadók válogatnak és nem a munkanélküliek....

De valójában a legeslegfontosabb dolog most (is) az ismerettség.

Ismerősöm ajánlott egy helyet, látták, hogy normális vagyok és már a második nap után be tudtam szervezni a páromat is.

Csupán szerencsénk volt, hisz ezen kívül 30 helyre adtuk be az önéletrajzunkat és sehol semmi....

A másik, hogy a legtöbb emberrel nem tudom mi van, mert próbanap után nem is jelentkezik többet.

Ez egy jó meló és úgy érzem egyes embereknek semmi nem elég jó.

Emiatt van munkám most.

Viszont kedves kérdező, lehet, hogy bennem van a hiba, de úgy érzem kissé túlreagálod a helyzetet...

Szerintem ez egy szelektáló vírus és azok közé tartozom akik úgy vélik, hogy emberalkotta.

Ezzel a vírussal nem az volt a cél, szerintem amit te írsz róla.

Végül pedig nekem senki ne mondjon arról semmit, hogy mi lesz a jövőben, mert ezt senki nem tudhatja.

A közeljövőben megjelenik a vakcina is így az írásod elég gyanúsan csak pánikkeltő részemről.


Amúgy média, nem nézek tévét max. tudományos adókat.

Szerintem te is inkább hangolódj rá ezekre.

2020. júl. 12. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!