Hogy engedheti meg magának egy jysk-ös alkalmazott, hogy így beszéljen velem?
Szó szerint lebszott azért, mert a jyskben a folyosón egyedülhagytam a kosaramat, miközben a sor végén szemben a falnál válogattam. A kosár tőlem úgy 2-3 méterre lehetett. Olyan hangon szólt hozzám, hogy elsőre azt hittem nem is hozzám szól.
Heló bocsi ez a tiéd? Akkor tedd már meg legyél olyan szíves, hogy nem az út közepén hagyod jó? Itt más emberek is vannak, balesetveszélyes! És ezt olyan lekezelő fszparaszt hangon mondta, hogy a hajam égnekállt.
1. nem az út közepén hagytam, hanem a polc meleltt szorosan, a húzókáját ráhajtva. Ebmer nincs, aki ne venné észre.
2. attól, hogy mellettem van, attól jobb lesz?
3. mióta balesetveszélyes az, hogy egy kis kék kosár van a fehér padlón fehér polcok mellett? a kosár túloldalán és a polc között volt van 1.5 méter hely. Súlyosan balesetveszélyes mondhatom.
4. hogy mer így beszélni velem? Inkább kért volna meg normális hangon, hogy ne hagyjam ott.
Természetesen megtettem, de írtam pár sort a vársárlók könyvébe.
5
Azt írta, minden piperkőc nyifnyafot rúgjak fel;)
Ez ilyen vevőként is idegesítő. Leb assza a semmibe a kosarát, te meg kerülgesd....
Annak az alkalmazottnak igaza volt, nem is sértő az amit mondott, szóval panaszkönyvezni felesleges volt szerintem, de ahogy érzed.
de épp ezt mondom! Hova tegyem? a fejemre?
Ha magam mellé teszem akkor mégjobban útban van! Az volt al egjobb, hogy szorosan a polc mellé teszem oszt jóvan. akkor pofázzon, ha majd a 3 méteres függönykarnisokkal az út KÖZEPÉn hagyom keresztbe úgy, hogy nem látod, hogy van ott egy karni is és szépen lefejeled hosszában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!