Megosztanád velem életed legszörnyűbb bugyrait(ha volt ilyen), hogy nekem elviselhetőbb/könnyebb legyen?

Egyszer anyám majd kidobott otthonról,mert megüttem a testvérem. Semmi komoly se volt,ő provokált engem és ideges lettem aztán elszaladt velem a ló,de persze a testvérem itt is túldramatizált mindent.

Anyám órákig ordított nekem,hogy pszichológushoz visz,mert nem normális viselkedés ez és további dolgokat vágott a fejemhez és én csak hallgatni tudtam. Konkrétan kiküldött az ajtón és azt mondta,hogy menjek amerre látok (mellesleg megjegyzem éjjel 1 óra volt). Nagyon bepánikoltam,mert tényleg nem lett volna ahova mehettem volna és tudtam,hogy anyám komolyan gondolja. Egyértelműen elkezdtem bocsánatot kérni (amit megtetettem már százszor azelőtt) és aztán a szobámba küldött. Órákig sírtam,nem voltam önmagam. Leginkább anyám szavai bántottak meg és az,hogy apámat is felhozta,mert tudom ő csak akkor kerül témába,ha gáz van. Hozzá hasonlított,apám egy borzasztóan erőszakos ember és ekkor elkezdtem azon gondolkozni,hogy én tényleg olyan vagyok,mint ő? és fullra kiakadtam.

Ezután hetekig nem álltam szóba családommal. Keveset ettem nagyon,ahogy ittam is,mert próbáltam kerülni velük a találkozást,ami nehéz volt,mert anyám mindig a konyhába dekkol. Ebben az időszakban olyan gondolatok és tettek futtak át az agyamon,hogy azt mondani se bírnám most.

Még voltak komoly családi összetűzéseim,ez volt az egyik. De szerintem a legrosszabb is.

Amikor először fordult meg teljesen komolyan az öngyilkosság a fejemben úgy, hogy majdnem megtettem. Azóta voltam hozzá közelebb is, de ez volt a legelső.

[link]

Másodszorra.

[link]

Amikor teljesen összetörtem munka közben, és haza is lettem küldve aznap.

[link]

Amikor tele voltam dühvel és írtamm annak a személynek, aki miatt az összes többi bejegyzésem is született (az öngyilkososak is).

[link]

Mégegy "meg akarok halni" szösszenet.

[link]

Ezt előre küldöm azoknak, akik ismeretlenül ítélkeznek, mert "biztos nem is vagyok depressziós, csAk DiVaTbÓl".

[link]

Egyike a sok random sírásos estémnek. Nem írok mindegyikről, mert elég rendszeres.

[link]

A tizenéves éveim végém elég erősen bennem volt a halálvágy és a depresszió. Az akkori gimis osztályom el tudna velem hitetni, hogy egy semmirekellő sz*rdarab vagyok, aki a kutyának sem kell, és sokszor elég magányosnak éreztem magam.

Szerencsére aztán túl tudtam ezen lépni.

26/F

Kicsit vicces és meglepő, de lényegében a #2-es másik oldala voltam.

Tesóm hazajött külföldről, nálunk aludt. Anyám kb. kinyalta a seggét. Én normálisan még gépeztem, pár dolgot el kellett intéznem, kb. 10 perc lett volna. A tesóm aludni akart, ugye egy szobában aludtunk. Mondtam neki teljesen normálisan, hogy mindjárt kikapcsolom a gépet. Ő erősködött, szóváltás lett a dologból, majd nekem jött. Persze, én is visszaütöttem és kiakadtam.

Bejött anyám, ő is kiakadt. A tesóm is. Leakartam lépni, mondva, hogy engem ez nem érdekel. Nem tudtam, de másnap leléptem és napokig nem mentem haza.

A tesóm is kb. a #2-es által felvázolt "semmi komoly nem történt, ő provokált, öcsi túldramatizál mindent" szinte volt. Ezt adta elő és a családom is mellé állt.

Hát, ez nem így volt a valóságban. Lényegében a saját szobámban, a saját biztonságos zónámban támadtak rám. Senkinek sem kívánom ezt, de egy olyan anyát igen, aki legalább a bántalmazott gyerekét megpróbálja megvédeni, mint ahogy a #2-es anyja tette. Mert nálunk ez nem történt meg.