Kutatások szerint 23 évesen még megváltozhatok?

Soha nem voltak igaz barátaim. Sokan bántottak és én is bántottam másokat.Nagyobb társaságban erős szorongást érzek és leginkább csak a kérdésekre válaszolok. Rengeteg rossz emlék és bűntudat vesz körül. Úgy érzem egy szánni való, rossz ember vagyok. Sokat hibáztam, visszafordíthatatlan károkat is okoztam magamban és másokban is. Néha megtudok bocsátani, néha forrongok a dühtől. Több könyv szerint is szüleim tehetnek mindenről. Ezek a könyvek hazudnak, elhitetik velem, hogy miattuk vagyok egy roncs, egy szégyen, egy rossz ember. Nem csak ők tehetnek szerintem róla. Úgy érzem kiskoromtól kezdve nekem kellett volna megtanulnom beilleszkedni a társadalomba. De vajon miért nem sikerült ez, mit tehettem volna másképp? Ma már közelebb állok egy olyan emberhez akivel szívesebben foglalkoznak az emberek, legalább is úgy érzem. Vagy csak csimpaszkodom másokba, hogy érezhessem magam normális embernek. Bár tudnám mi vitt arra, hogy oviban bele verjem a fejét egy lánynak a fába majd azon nevessek, befogjam a száját az orrát majd elfussak és azt mondjam nem direkt volt. A lelkem mélyén direkt volt. És ez brutális. Elég sok hülyeséget csináltam. Nem, embert nem öltem mielőtt kérdeznétek. Mondjuk azt, hogy kezdem megérteni szüleimet, hogy nekik is voltak fájdalmaik és valakin ki kellett élniük. De a szoros kapcsolatot továbbra se szeretném velük tartani, úgy érzem jobb így. Van akiktől meg kell szabadulni és szerintem ők azok. Jó buli volt a nyugtató, míg tönkre nem ment tőle az agyam és toleranciába nem kerültem.De most ideje szembesülni a múlttal és szembe nézni a tetteimmel, hogy egy szánalmas kis dög vagyok. Mert képes voltam beszólni évek után olyanoknak akik bántottak, miközben gondolhattam volna, hogy nekik is volt gondjuk azért tették.