Nem furcsa az, hogy megszületünk, aztán találjuk ki mi a franc ez az egész?

... Aztán tart 60-70-80 évig, majd kampec. Volt-nincs.

Miért akarjuk mindenáron fenntartani magunkat porszemként egy gigantikus galaxisban/univerzumban?

Tény, hogy az életben vannak csodaszép dolgok, amikért érdemes élni. Legalábbis ezt mondjuk egymásnak.

Mi változna ha nem lennénk?

Miért van ránk emberekre szükség?

Házat építeni, enni, inni, szórakozni, dolgozni, pihenni, kocsit venni, házasodni, szaporodni... Hogy aztán? Na miért is?

Egy elég szigoró vallásos neveltetést kaptam, de felhagytam vele. Ha csak a bibliát nézem, ott is csak annyit mond a Mózes könyvében a teremtő, hogy "mert jó".

...hát köszi...

Lehet hogy igazából csak mi bonyolítottuk túl mindenféle tudománnyal, kutatással, kérdésekkel, vallásokkal? Aztán háborúztunk azon évszázadokon keresztül azon vitatkozva hogy kinek van igaza, meg hogy "ami nekem nincs, az nálad van, ezért elveszem erővel mert látom hogy te jobban élsz mint mi ezért behisztiztem mert mi meg közben éhezünk mert nekünk nem jó."

Lehet hogy tényleg csak elég lenne úgy élni "lazába" hogy mert jó és köszönjem meg hogy jó? És törekedjek arra hogy ezután is jó legyen, hogy aztán tovább szaporodva gyermekemnek is jó legyen aki amúgy sose könyörgött nekem, hogy "légyszi had szülessek már meg, hogy én is megtapasztaljam hogy mi az a "jó"." Mert ha amúgy nem születik meg, akkor most elvileg neki rossz? Benne van egyáltalán a létben?

Ti elgondolkodtatok már, hogy mi a fene hajt minket előre? Mert én már régóta nem látom értelmét, hogy csináljak bármit is. Totálisan motiválatlan lettem az évek alatt. Mondjuk ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy nekem soha nem volt ugyanúgy "jó", mint ahogy másoknál láttam, hogy amúgy milyen jó lehetne, de mintha nem is lennék erre a világra való. Soha nem tapasztaltam meg, hogy milyen érzés igazán élni. Soha nem volt meg az a pont, az az áttörés, csak a "muszáj". Ezért elkezdtem gondolkodni, hogy MIÉRT? Akinek "jó", annak valószínűleg fel sem merült soha ez a kérdést, csak élte a jót mai napig arra törekszik hogy még jobb legyen, mert a kevésbé jó az már nem ugyanúgy jó.

Talán ezt nevezik boldog tudatlanságnak. Ebből sajnos kimaradtam :))

Ki kellett ezt adnom magamból, még ha eléggé kesze kusza is. Csak engem mindig nagyon zavart, hogy pl. a 21. századi emberek nagy része magasról tesz rá, hogy "miért", csak ész nélkül habzsolja a "jót", mert mindenki más rajta kívül ezt csinálja. Ha én meg nem csinálok semmit, akkor meg "el megy mellettem az élet és bánni fogom"

Én úgy gondolom, hogy ebbe a totális bizonytalanságba nem "jó" beleszületni.

Ha mindenki úgy születne, hogy tudja mit kell tennie, meg lenne a feladata, nem lenne "rossz" soha. Csak meg kellett fűszerezni egy kis szabad akarattal, szabad döntéssekkel, hogy ne legyünk olyanok mint a gépek. De nem lenne félelem, bizonytalanság, tudnánk, hogy mi az igazi értelme az életnek.