Nem furcsa az, hogy megszületünk, aztán találjuk ki mi a franc ez az egész?

Úristen! Micsoda gondolatok és gondolatmenet!

Nekem se volt jó soha, nem tapasztaltam meg az életet. Én eddig csak azon gondolkodtam, hogy nekem miért kell élnem vagy léteznem egyáltalán? Miért vagyok én a világon? Mi okból. Egyébként nagyon jó a gondolatmeneted, sok szempont alapján közelíted meg a témát, most ez a kérdés nem kicsit elgondolkodtatott.

Tudod mi a fene hajt előre? A vágy. A vágy, hogy ha már itt vagyok, valami hasznosat csináljak, valami olyat, amitől boldog leszek.

Tudod mi a fene hajt előre? A hitem. A hitem, hogy nem ennyi volt, nem csak egy porszem voltam ebben a gigantikus világban, hogy vár rám egy másik lét.

Tudod mi a fene hajt előre? A biológia. Nem azért nemz az ember utódot, mert az könyörög neki, hogy megszülethessen, hanem mert belé van kódolva. Meg talán azért, mert van akinek örömet okoz egy apró lény felnevelése.

Tudod mi a fene hajt előre? Hogy jobbá tegyem ezt a világot. Hogy megmutassam másnak is, hogy minden fájdalom és nehézség ellenére lehet jót is találni a létben.

És végül tudod mi tart vissza? Hogy félek a haláltól és végtére is, én szeretek élni és létezni.

Remélem nem találtad sértőnek a válaszom. Nem szántam annak.

Most az jut eszembe, amikor egy sejt megkérdezi a másik sejtet, hogy mivégre létezünk, hiszen csak születünk és szállítunnk valami átlátszó szart egész életünkbe, hogy aztán elpusztuljunk, és semmi más értelme nincs az életnek. Pedig micsoda értelme van...

Talán a mi létezésünk is egy nagyobb "jó" létezésének szolgálatában áll, talán mi alkotunk egy univerzális egészet, amire még nincs rálátásunk, talán a mi jó és rossz megtapasztalásaink szükségesek ehhez a létezéshez. A te példáid a fennmaradáshoz és az egóhoz köthető tapasztalatokról szólnak (evés, ivás, szex, munka, szórakozás, szex stb), ezek inkább társadalmi sajátosságok, mindegyik korban és kultúrában más módon és céllal valósulnak meg. De minden korban ugyanolyan módon és céllal tapasztalsz meg lélektani dolgokat, örömöt, boldogságot, fájdalmat, hiányt, magányt, szeretetet, utálatot stb, tehát érzelmeket, ezekkel a lelked fejlődik. Merthogy léleknek lennie kell, azt a "valamit" mindenki érzi saját magában, hívható az saját egyéniségnek vagy bárminek.

Kérdezi a gyakorikerdesek, hogy tudom-e a választ erre a kérdésre. Ugyan, honnan tudnám?!

Jó kérdések, nehéz kérdések. Szerintem írnod kéne, nem csak ide.

Ha tudsz angolul, keress ra a "Law of One"-ra, es a RA materialra.

Sajnos nem tudom, hogy magyarul milyen neven van

Ezekre a kérdésekre nincs jó válasz. Ha belegondolsz, a személyes emberi élet elkezdődik, és egyszer véget ér. Bármilyen okos, ügyes, szép... vagy, egyszer meghalsz. Ugyanez játszódik le nagyban az egész faj tekintetében.

Ha addig nem is, de legkésőbb akkor ki fog halni az emberiség, amikor az univerzum 0 entrópiájú üres sötét hideg semmivé válik, és végül megszűnik a tér idő. De ha esetleg a Nagy Reccs elmélet az igaz, akkor magába zuhan az egész, teljesen mindegy. A lényeg, hogy ami most van, az semmilyen értelemben nem lesz. Minden, ami létezik, megszűnik létezni.

Az egész létezésünkbe bele van kódolva a vég, és ez ellen nem tudsz mit tenni. Semmi sem marad meg, így igazából teljesen mindegy, mit teszünk, mert minden eltűnik. Mindegy, hogy jók vagyunk-e vagy rosszak, hogy háborúzunk-e vagy sem, hogy életben maradunk-e vagy sem... totálisan teljesen mindegy, mert ennek az egésznek abszolút semmi értelme nincs.

Személyes életünkben persze nem így állunk hozzá, mert tesszük a dolgunkat, törekszünk a jobbra, többre, de ettől függetlenül még ez az igazság.

Erre orvosság a művészet. Felírom neked receptre Madáchtól Az ember tragédiáját.

Azt is írtad, hogy szigorú vallásos nevelést kaptál, remek. Nem kell vallásosnak lenned de használd arra, hogy valamit (pl.: eszmény, kinyilatkoztatás, ideológia) más morális alapokra helyezve vizsgálsz meg. Ezzel leközheted magad egy ideig.

Esetleg menj be önéntesnek a leukémiás gyerekek mellé és beszélgess velük.