Az emberek miért nem hajlandóak elhinni hogy rossz ember vagyok amikor külön ki is emelem?

Figyelemre vágynék? Nem hiszem. Ha annyira arra vagynék akkor ezernyi más dolog van amit csinálhatnék, mintsem olyan ember lenni amiből már van rengeteg.

Egyszerűen mindenkinek jobb, ha tudja hogy nagyvonalakban milyen a másik ember és hogy mire számíthat tőle. Voltak emberek akikkel elbeszélgettünk, majd közben megemlítettem ezeket is, és ők pedig realizálták, hogy ha rossz kedvük van akkor én nem tudok segíteni hanem csak rontanék rajta, és hasonlók.

Pszichopata nem hiszem hogy lennék, egyrészt mert már sok pszichológussal beszéltem (nem feltétlen mint páciens) és már kiderült volna, másrészt attól függetlenül hogy nem tudok (és egyes esetekben nem akarok) segíteni mások érzelmi problémáin nekem még vannak érzelmeim, még ha nem is olyan formájúak/típusúak/fajtájúak/szerkezetűek (nem tudom mi a megfelelő szó) mint másoknak.

Nem feltétlen várom hogy elfogadjanak. Nem lehet mindenkivel kijönni, és vannak akik nem szeretik a rossz embereket, ahogy én sem szimpatizálok a "régen minden jobb volt" és a "azért nekem van igazam mert azt mondtam, de érvelni már nem vagyok hajlandó" emberekkel. Voltak már akikkel beszéltem, és miután nagyvonalakban bemutattuk magunkat egyikünknek-másikunknak nem igazán volt szimpatikus a másik, így inkább hanyagoltuk az egymással való barátkozást.

Ugyanezen az alapon biztos van akikkel jól kijövök, és vannak is.

#10 10:56

Ez csak szimplán hülyeség, amely egyik fele csak szimpla tudatlanságból ered.

Az átlag tinédzserek nem szoktak 15 évesen elköltözni másik városba, valamilyennemű munkát vállalni és élni egy minőségi életet, szülői segítség nélkül meg annál inkább sem.

A szexuális orientáció nem választás kérdése, így a "melegnek lenni már nem mer" még annyi értelmet sem hordoz magában. És akkor még nem is jutottunk el odáig hogy meleg vagyok.

Dohányozni nem mernék? Az már nem is lehetőség hogy csak szimplán nem akarom, mert büdös, egészségtelen és drága?

És még csak badassnek sem gondolom magam.

A Graham piramis első szintjéről érkező lehülyézéseket pedig külön köszönöm. Manapság azért is lehülyézik az embert ha képes magát jellemezni...

#12 15:14

Saját magamtól költöztem el, mert el akartam.

15 évesen elköltöztem, és most 17 vagyok?

Kérlek akkor ki tudnád fejteni hogy pontosan mit állítasz, illetve mivel indoklod ezeket?

Nem ment át a lényeg, de kifejteni már nem fejted ki hogy mi és hogyan.

Mi a valós jellemem? Ezt is állítottad hogy tudod, de elmondani már nem vagy hajlandó, csak annyit hogy mindenki más akivel személyesen is találkoztam és ismerkedtem téved.

Miért lennék okostojás? Kifejtenés hogy pontosan mire gondolsz, és miért?

Miért élnék burokban/álomvilágban? Mivel támasztod alá ezt?

Miért a szüleimet hibáztatnám azért mert egy "burokban" élek? Egyáltalán mikor kerültek szóba a szüleim?

Mi lenne más amikor kikerülök a "burokból"? Nem fogok emberekkel ismerkedni? Nem fognak az emberek véleményt nyilvánítani rólam? Hírtelen mindenki tökéletesen ki fog jönni velem?

Egyébként, imádom az okostojás/okoskodó szavakat. Általában pont azokra használják akik megpróbálják objektíven elemezni a dolgokat és az állításaik mellett érvelni, alátámasztani azokat, és pont azok használják akik mindenféle állításokat dobálnak másokra, mindenféle indoklás és/vagy érvelés nélkül.

#13 10:49

Ez igaz. De nem az a célom hogy az legyek, csak az vagyok.

Én sokszor a meghallgatásra se vagyok jó. Mármint, legtöbbször egy ember aki fapofával és kisugárzással ül ott és egy AI eszközeivel próbálmegnyugtatni általában csak ront a helyzeten.

Itt egyszerre rosszul írtam és nem is.

Általánosságban senkitől se várom hogy elfogadjon. Nem tetszhetek mindenkinek. (A tolerancia más, mármint attól még hogy nem tetszik másoknak hogy én egyedül/társaságban mit csinálok (mondok egy random példát, érzelmeket félretéve beszélgetünk megosztó témákról), attól még ne üldözzenek mint a középkorban a boszorkányokat.)

Viszont, ha valaki egyoldalúan akar valamit velem csinálni, időt eltölteni, társaságomban lenni, bármi hasonló úgy hogy ő kezdeményezi és akarja, nem pedig én akkor azért van egy kis elvárásom vele szemben, hogy ha annyira velem akar időt eltölteni akkor legalább viseljen el és ne pedig sárral dobáljon egész végig és próbáljon kiszúrni velem.

Sok ember már amiatt rossz, hülye, nem normális, meg minden egyéb embernek tekint és mond rám mindenféle rossz jelzőt hogy ha állít valamit akkor én általában megkérdezem hogy miért, hogyan, meg hogy mik az érvei, valamint az is nagyon szemet szokott szúrni másoknak ha a saját állításaimat alá tudom támasztani és tudok érvelni mellettük.

Én általában mások véleményét szoktam összevetni, így kikerülve a saját egoizmusomat. Mert eldicsekethetek azzal, hogy a manipulatív képességeimmel és "erőszakkal" (folyamatos önbizalomadagolást, előre megrendezett "véletlenül bekövetkezett" jeleneteket, a félelmei figyelmen kívül hagyását, és hasonlókat érts alatta, nem azt hogy szexuálisan megerőszakoltam) segítettem egy félékeny, nehezen barátkozó lányon, és most bátorsággal és önbizalommal tud sikeresen barátkozni, de az egoizmus jellegéből adódóan nem tudnám megítélni hogy akkor én milyen ember vagyok, mert emiatt mindenki egy szentnek állítaná be magát. Statisztikailag is pontosabb ha több ember alkot véleményt rólad, de nyilván megpróbálok én is a lehető legobjektívebben mondani valamit magamról.

Például, szerintem manipulatív vagyok, mindig úgy próbálom rendezni a dolgokat, a szavakat és minden egyebet hogy a lehetőségeim a legtovább nyitva maradjanak, hogy ha valamibe nem tartozom bele akkor úgy fogalmazni hogy én nem tartozom bele, vagy hogy figyelni arra hogy mit mond a másik, és ha mondta hogy xy dolog úgy van akkor megkérdezem hogy biztosan, és ha igen akkor én is úgy állok hozzá hogy az úgy van, és ha számonkérik rajtam hogy hogy csinálhattam/mondhattam ilyen hülyeséget akkor azt mondom hogy "de hát te mondtad azt hogy így van, és te magad mondtad hogy igazad van".

Az ilyeneknél jöttem rá, hogy az emberek nem igazán szeretik mindig azt, ha az van amit ők akarnak... Ehhez védekezésképp, mindig megpróbálok úgy cselekedni és fogalmazni, hogy ha valamit tudok hogy úgy van, akkor csak arra rámondani hogy 100%, minden máshoz hozzáilleszteni hogy "lehetséges hogy" vagy "a könyben úgy szerepelt hogy" vagy "te azt mondtad nekem a múltkor hogy". És ezért sem igazán szoktam szimpatikus lenni az embereknek, mert én ha valamit nem tudok minden részletében elemezni, akkor csak azt mondom amit tudok, vagy azt hogy "nem tudom", nem pedig rábökök valamelyik opcióra véletlenszerűen mint ahogy sokan teszik (és most nem az ittlévőkre szeretnék mutogatni).

Hogy számomra mitől rossz egy ember? Nem szeretek ilyen szubjektív szavakat használni, mivel nem használhatóak minden helyzetben és könnyen félreérthetőek. Például, nem szeretem a normális szót használni. Mi a normális? Ami átlagos? Ami társadalmilag elfogadott? Ami a Gauss-görbén egy pecifikus helyen/sávban van? Amit a fizika törvényei lehetővé tesznek? Az a normális ami én saját szubjektív nézőpontomban normális, minden mást ignorálva? Inkább használok egzaktabb kifejezéseket.