A külföldök élő magyarok sosem érezhetik magukat igazán otthon?

Szerintem beállítottság kérdése.

Én a saját hazámban is szorongok, és kirekesztettnek érzem magam, mert az "aki nem velünk van, az ellenünk" alapon az ország ellenségének vagyok titulálva. Inkább laknék az USA-ban idegenként.

Szerintem egyénfüggő. Három éve élek Dániában és sokkal inkább érzem otthonomnak, mint Magyarországot valaha. Egyedül a magyar barátaim és az ottmaradt családom szokott hiányozni, de ennyi, ők ugyanúgy hiányoznának, ha bárhol máshol lennének.

Nem érzem magam idegennek, és a helyiek se kezelnek idegennek.

13 éve élek Angliában. Az első 10 évben otthon éreztem magam. Akkor még eszembe sem volt, hogy hazamenjek. De ahogy öregszem, ahogy részese lettem az országnak, ahogy kezdett kinyílni a szemem, egyre nehezebben érzem azt, hogy életem végéig maradnék. Már nem érzem jól magam itt. Igaz jól keresek, a férjem is jól keres, de nagyjából ennyi maradt Angliából. Már nem vonz, már nem találom olyan szépnek, már mennék haza.

45/N

Ez mas dolog, mint a honvagy. Szorongas bennem nincs es nem is volt. Kivaltsagos helyzetben konnyu is persze. Jo nyelvtudassal es angol koloniaban eltem mas orszagokban angol parral. Beilleszkedes se, meg azert a kivulallo identitas se volt gond.

De belebetegszem a honvagyba. Es meg jobban felorol, hogy ez nem egy rozsaszin honvagy. Nem tudok jo erzesekkel gondolni a hazamra. Annal jobban faj az elvesztett tajak, utcak, epuletek, illatok, fenyek elvesztese.

Tobbszor olyan elviselhetetlen volt, hogy csak emiatt akartam elvalni.

Pedig a masik eletemben teljes jogunak erezhetem magam.

Dolgozni nem lettem volna kepes kikoltozni, maximum ingazni, vandorolni. Egy noi Marai vagyok es hazalatogatva is csak fajok, mert tudom, hogy majd jovok vissza.

8 éve élek külföldön. Nem beszélem tökéletesen a nyelvet, sose fogom, de nagyon jól megértem és megértetem magam. Soha a 8 év alatt nem fordult elő, hogy barkinis csúnyán nézett volna ram vagy éreztette volna hogy jaj hát én külföldi vagyok. Mondjuk az is igaz, hogy én az első perctől kezdve tanultam a nyelvet és minden egyes beszélgetésemet úgy kezdtem, hogy tanulom még, nem tökéletes, remélem megért. Kivétel nélkül mindig mindenki kedves es segítőkész volt.

Nincsenek magyar barátaim itt. Esélyes hogy nem is lesznek, pedig a kozvetlen kozelemben is elnek magyarok, de nekem a kenyszerbaratsag total értelmetlen. A gulyásos-langosos kommentelonek ebben a dologban igaza van: az általam személyesen ismert magyarok, és a facebook csoport tagjai is folyamatosan azon nyavalyognak, hogy miylen itt az étel, mert a magyar az a gasztronomia csúcsa, kiemelkedő minőség, minden mas xar. Miután kb az élet minden területen így állnak hizza a dolgokhoz, nem is boldogok itt, de vissza menni Magyarországra nem akar, nem mer, mert az bevallani, hogy nem jött be neki a külföld ciki.