Mit tegyek, ha nagyon szorongó vagyok?

Én is ilyen voltam, sőt még vagyok is részben, de már sokkal kevésbé. Pl. nem kezd el izzadni a tenyerem, ha ki kell menni a boltba, lol. :D

Én úgy érzem, hogy számomra az a megoldás, ha belekényszerítem magam ezekbe a helyzetekbe. Minél többet tapasztalok, annál kevésbé aggódom. Ezért is van, hogy az idősebb emberek már tojnak mindenre, hiszen már rengeteg mindent megtapasztaltak.

Van kiút. Ez nagyon enyhe szorongásnak számít. Persze ettől nem szabad lebecsülni sem, mert lefelé is van út, ráadásul végtelen! És az enyhe sem azt jelenti, hogy egy-két nap, hanem inkább egy-két ÉV! Meg sok akarás és küzdés.

Amit tehetsz, hogy fokozatosan szoktatod magadat a társasághoz. Szóval mindenképp a kötelező dolgokat javaslom, amiket nem tudsz elkerülni. Személyes ügyintézés, társas hobbi, tanulás folytatása (akár csak egy tanfolyam) (munkát pedig nem írom, mert hát dolgozni azt kell, és ott is emberek között leszel.)

Tehát tényleg az a lényeg, hogy lépcsőzetesen haladj (mindig csak egy picit mozdulj ki a komfortzónából, nem kell a sokkterápia), és találd meg a sikerélményeket! Ez jelenti a fejlődést.

Mivel olyan szituációról van szó, amiben te gyakorlatlan vagy, ezért nem várhatsz el magadtól semmit. Nincs kudarc. Nem várhatod el magadtól, hogy tudj ismerkedni emberekkel, ha sosem csacsogtál. Ennek gyakorlásához jó az online csevegés. Konkrétan a beszéd gyakorlásához pedig akár tükör előtt, akár kamerába (vlog-szerűség, csak magadnak) beszélhetsz a napodról, terveidről, elképzelt szituációkról.. És persze a rokonok, ismerősök is jók, hiszen velük nincs az a szorongás, és visszajelzést is kérhetsz tőlük. Kezdetben így lehet gyakorolni.

Azt kell tehát megérteni, hogy neked nincs gyakorlatod, mert nem beszéltél emberekkel kiskorodtól kezdve. Tehát lemaradásban vagy az emberekhez képest. Nem várhatod el magadtól, hogy rögtön oda tudj menni emberekhez, és beszélni tudj velük, lenyűgözni őket, stb.. Ezt tanulni kell. Ugyanúgy, mint mindent. Kommunikációhoz is vannak könyvek.

Amit pedig még ezen felül is meg kell érteni, hogy van személyiségtípus. Ha te introvertált vagy, akkor nem érdemes keresni a bulikat és a tömegeseményeket, a felszínes csevejeket, és az egyéb lényegtelen dolgokat, mert ezek egy egészséges introvertáltat is kimerítenek. Tehát egy introvertáltat az tölt fel, ha mély témákról beszélhet(meg a hobbijaival és a magával töltött idő). Viszont nyilván ez sem úgy kezdődik, hogy elkezdünk beszélni a közös hobbinkról, mert mennyire oda vagyunk érte, hanem előbb meg kell ismerni egymást, és meg kell találni a közös témákat, ezek pedig felszínes dolgokról csacsogás, és a kötelező körök (tanulmányok, kapcsolat, család, lakóhely, munka, kisállat, stb... ezek azok a témák-kérdések, amiket vész esetére is tudni kell, amikor kifogy a téma valakivel ismerkedéskor pl. Ezekre mindig jön valami, abból pedig asszociáció, és beindulhat valami. Így megy ez, de tapasztalni kell).

Szóval kell tudni a smalltalkot is, kell tudni kérdezni (nyitott kérdések), kell tudni, hogy a beszélgetés elején bizony az a cél, hogy a másik társas szükségleteit elégítsd ki, és mindemellé még legyél önbizalommal teli és határozott. Meg aztán kellenek vész esetére is tipikus kérdések, hogy ne legyen csend. És a humorodat se felejtsd otthon! Ez fontos. Szóval sok fasság van, ami apró részletekben benned van már, csak sosem állt össze, mert nem gyakoroltad. Tehát bármeddig lehet fejlődni amúgy. Amire csak igényed van. Viszont ahhoz előbb ki kell lépni a komfortzónából, ki kell tágítani azt.

De csak szép sorjában mindent! Tehát most nem kell arról álmodozni, hogy te leszel a társaság közepe, mert az a szangvinikus extrovertáltak kiváltsága. Te másban vagy jó. El kell fogadni.

Neked arról kell álmodozni, hogy pl ne félj megkérdezni az árufeltöltőt, hogy merre van a kecsap. Ez egy első lépcsőfok. Mindig arra a már csak picit szorongató dologra érdemes figyelni, ami a következő lépcsőfokot jelentheti. Már egy év alatt is nagyon jó eredményeket lehet elérni 🙂

Átérzem a problémádat, mert én is hasonlókkal küzdök, habár pszichológusnál nem voltam.

Már akkor szorongok/szorongtam, ha boltba kell menni, vagy mondjuk jegyet kell vennem a buszon. Mindig átgondoltam előtte minden lehetséges helyzetet, hogy mit fogok mondani stb. Annyira rástresszeltem, hogy mindig beégtem, sosem úgy ment ahogy terveztem, ezért utána meg ostoroztam magam hogy milyen béna vagyok, tuti észrevették mennyire remegek.

Végül az segített/segít, hogy gondolkodás nélkül belevágom magam a mélyvízbe.

Volt olyan, hogy nyári szakmai gyakorlatos papírt kellett visszavinnem a suliba, napokig húztam a dolgot, utána már azon feszengtem, hogy majd ofő le fog bszni hogy hol a papír, miért nem adtam le. Aztán egyik szünetben fogtam magam és gondolkodás nélkül megindultam a titkárságra, és utólag visszagondolva lehet remegtem, kicsit elcsuklott a hangom, de nagyon jól éreztem magam, hogy végre ezt is megtudtam csinálni.

18/L