Mi volt az eddigi legdurvább puffadással, hasmenéssel, hascsikarással, ételmérgezéssel kapcsolatos sztoritok?
Nekem ez:
Olyan helyen voltam, ahol egész nap fűszeres csirkét és almalevet kaptam.
Éppen fotózni akartak minket, amikor hirtelen glugyogni, zuborogni kezdett a hasam. Ki akartam menni a mosdóba, de nem engedtek. Pedig én mondtam, hogy jó lenne, mert hamarosan baj lesz. Nem engedtek ki, így egy perc múlva összefostam magam, mellé még erősen csikart a hasam is.
Kínomban csak annyit tudtam mondani, hogy "én megmondtam", illetve "köszönöm, hogy egész nap fűszeres étellel és almalével tömtek, merre találom a mosdót".
Még mielőtt a mosdóba értem, hirtelen egy hatalmasat fingodtam, mert nagyon feszített a sok fűszer.
A WC-n órákon át szenvedtem.
Nagyon kínos volt!
Nem kívánom senkinek ezt az élményt.
Utána otthon váltakozva jártunk WC-re a húgommal (ő egy kínai kifőzdében kapott ételmérgezést)
Szegény rosszabbul járt: egész éjjel fosott és hányt, ez ment 2 teljes napig.
Szerencsére azóta nem történt ennél kínosabb eset.
Velem sajnos nagyon sok ilyen dolog tortent mar😅😅
Kb 12 eves lehettem baratnommel elmentunk setalni kb 20-30percnyire lehettunk tolunk es akkor ereztem, hogy nagyon mocorog a hasam egy ideig turtem de utana rajottem hogy ez igy nemfog menni ugyhogy kitalaltam gyorsan valami indokot es gyorsan haza rohantam, de sajnos utkozben mar eljott az a pont hogy nem birtam tovabb ugyhogy szaros gatyaval rohantam haza es futas kozben amikor elfutottam az emberek mellett a kezemmel fogtam a seggem hogy ne lassak mi tortentxdd
A kovetkezo sztory
Volt egy tavkapcsolatom es amikor leutaztam a srachoz volt, hogy tobb napot ott aludtam. Neki volt egy fiu lakotarsa ugyhogy meg cikibb volt elmenni wcre. Nagyon sokszor tartottam vissza a wczest mert egyszeruen annyira gaznak ereztem, ket srac mellett elmenni szarni egy kislakasban.. volt hogy mar a baratom konyorgott hogy menjek el wcre nem lesz semmi gaz mert annyira szenvedtem a hasfajastol😂😂 amikor ketten voltunk ott akkor enekelt is es felhangositotta a zenet hogy ne erezzem gaznak a szitut. Valahogy ott mindig ramjott a hasmenes gondolom az ideg miatt is.
Ez mar a mostani parkapcsolatom elejen tortent kb 1honapja lehettunk egyutt amikor kimentem hozzajuk falura kb 30perc buszut. Este ittunk baratokkal-haverokkal es masnap reggel mentem haza busszal es mar amikor felkeltem ereztem hogy mocorog a hasam de nem mertem ott naluk elmenni wcre mert a wc a konyha mellett van es mindenki hallotta volna. Gondoltam kibirom hazaig. Aha persze😅😅😅 a buszon kb 10perc utan kezdett megint mocorogni a hasam de nem volt veszes, utana megint es megint egyre jobban majd leszalltam inkabb hamarabb a buszrol hogy atszalljak villamosra gondoltam ugy gyorsabb. A villamoson kb mar az eletemert konyorogtem annyira szenvedtem, izzadtam, razott a hideg es tartottam,tartottam majd ugy dontottem leszallok az egyik bevasarlo kozpontnal es gyorsan bemegyek elintezem ott. Amikor beleptem a wc ajton mar nem birtam es befostamxdd a wcbe ahogy lehuztam a nadragom minden olyan lett es irdatlan budos volt. Valahogy tultettem magam a trauman es feltakaritottam amennyire lehetett, halistennek elozo nap raktam el egy valto nadragot (isteni szerencse) megvartam hogy ne legyem bent senki es kicsit kellemetlen szaggal de haza kinlodtam magam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!