Rád igaz, hogy amit elsőnek csinálsz egy nap, az nagyban meghatározza az egész napod?
Az első produktív dologra gondolok, tehát nem ilyenekre, hogy elmentél pisilni, vagy kinéztél az ablakon. :D
Magamon tapasztalom, hogy ha időben felkelek és testmozgással, vagy olvasással indítom a napot, akkor sokkal hatékonyabb vagyok a nap további részében is, mintha lustálkodással, ágyban evéssel és sorozatnézéssel kezdeném. Hiába állnék át később a hasznos tevékenységekre, már nem lesz olyan fejben.
Inkább ha úgy keltél, hogy aznap van energiád a hasznos dolgokra, akkor már reggel van kedved belevetni magad.
Egyébként a punnyadással sincs gond, kell.
Mindkét hétvégi napon beadandózás után oké tornáztam, de se nem főztem, se nem raktak rendet, se nem kreatív hobbiztam, mert semmire se volt már erőm.
Lelkileg, idegileg is elfárad ám az ember, még akkor is, ha a mai hajszolt világban ez skandallumnak számít.
Rám nem igaz. Ha nem dolgozom, akkor nem kelek korán, nyugodtan lustálkodom, és tévézek is reggeli után. Ettől még a nap további részében simán megcsinálom, amit kell. Akár házimunka, akár tanulás, akár valami kevésbé passzív kikapcsolódás.
Ha dolgozni megyek, akkor ha nem kelek fel időben, az befolyásolja rossz irányba, bár nem az egész napot, hanem reggelt, délelőttöt.
Abszolút! Amikor suli van 6-kor kell kelni. Utálom. Kikészít, hiába fekszem este 9 előtt.
Ilyen szempontból áldás ez a helyzet, mert magamtól ébredek, mégha 6 után par perccel is, de energikus, vidám vagyok!
Alapvetően rendszeresen edzek (este) heti 5x, nekem ez már évek óta így megy. Volt néhány alkalom, hogy reggel szerencsét próbáltam (éhgyomorra, könnyű reggeli után 1-2 órával)... Hát basszus vagy meghúztam valamim, vagy felannyit nem voltam képes csinálni, vagy kihánytam magam az első kukába/wc-be és hazamentem délig haldokolni. Naaagyon produktív volt.
Ha valami sürgős feladatom van, aminek reggel nekiállok, akkor ki tudok tartani estig, talán útközben valamikor délután 2 felé fel is ébredek, de ha nem aznap este van a határidő, akkor olyan 11-dél körül kidőlök és elmegyek pótolni azt az alvást, amit reggel zombiként szoktam intézni.
Ami valóban segített, ha valami egyszerűbb feladat miatt felkelek (például kutyasétáltatás, bevásárlás, vagy elmenni a munkahelyig), akkor utána már tudok használható lenni, meg akkor is, ha ébredés után pár perccel játszok valami egyszerű játékkal 10-20 percet vagy olvasok.
De hogy egyből nekiálljak valaminek nagy lendülettel... Nem, az inkább azt éri el, hogy dél körül meghalok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!