Hogyan fékezhetném magamba ezt a féktelen rosszindulatot?

Be kell vallanom magamnak, hogy rosszindulatú, féltékeny vagyok, ami ahogy látom idővel egyre csak fokozódik.

A múlt napokban tetőzött, akkor este már sírni kezdtem.

Mindezt azért, mert egész pici-pici korom óta iszonyú autó mániás vagyok. Gyerekkorom óta ábrándozok arról, hogy mikor jön már el az a nap mikor végre vehetek magamnak egy autót. Autó alatt nem egy Fabiát értek, vagy egy Fiat Puntot, hanem egy sportosabb, fiatalos autót. Az egész életem előtt az lebegett, hogy ezt összehozzam. Elmentem egyetemre, hogy megadjam az esélyt, hogy jobb munkám legyen, most nem érek vele semmit. Itt vagyok már mindjárt 23 évesen, és október óta kerestem 1600 eurót, úgy, hogy még egy mozijegyet se vettem magamnak azóta, mert gyűjtök, mégsem haladok sehova. Ha így haladok soha nem lesz elég pénzem. S a pohár akkor telik be mindig mikor látom, hogy sokan 18 évesen úgy kapnak olyan autókat, amikről én álmodni sem merek, hogy nem is igazán autómániásak (például lányok). Nem is becsülik, csak valamivel járni kell.

Ez pedig annyira mérhetetlenül frusztrál, hogy már megszólalt a lelkiismeretem is, hogy hogy lehetek ennyire rossz ember?

Elmondom őket mindennek, még csak nem is szívesen tartózkodom velük egy társaságban stb. A barátnőm is leteremtett a minap, hogy mi ez a vad ellenszenv az egyik barátja iránt.

Nem érzem magam úgy általában rossz embernek, de ez mégis nagyon zavar, és elgondolkodtató.

Nem tudok mit kitalálni már, arra is gondoltam, hogy ha valamelyest normalizálódik ez a vírushelyzet kimegyek Angliába mosogatni, (a nyelvet annyira beszélem, ha már diplomám is van róla) akkor is ha a párkapcsolatom rámegy.

Vagy mit tehetnék, hogy legalább ne érdekeljen, hogy másnak milyen van?