Sajnálom a pénzt mindenre. Jól teszem?

1500 euró semmi. Tudni kéne hány éves vagy (azt gondolom, hogy fiú, tehát jobban kell a pénz, mert bárki bármit mondd a nők jobban figyelembe veszik akkor is, ha eltartatni nem akarják magukat, csak biztosági pufferként a leendő gyerek miatt), meg azt is, hogy milyen a családi háttered.

Mert az sem ugyanaz, ha 100M körül fogsz örökölni egykeként, egyiket az érdi nagyitól, a másikat a solymári nagyitól, a harmadikat meg a kelenföldi panelt a szülőktől. Olyankor lehet csapatni Aldis fizetésből is.

De ha Mátészalkáról jöttél és még ott is devizahitel terheli az ingatlant, akkor csúcsprogramozóként 1M nettós fizetéssel is 100 hónap (mïnusz megélhetés) leszel egy szinten a kelenföldi partiarccal.

És ez még csak Magyarország, a balkán. Ha globálisan gondolkodsz, még siralmasabb a helyzet. 1500 euró sokaknak hétvégi zsebpénz. Akkor lenne baj veled, ha elköltenéd, függetlenül a koronavírustól.

Én is hasonló cipőben járok, nem tudok ultimate válasszal szolgálni.

Két lehetőséget látok, főleg a mostani események fényében.

Az egyik az, hogy hiábavaló volt minden és valami állami, nemzetközi inflációs trükközéssel beolvasztják a közösbe a megtakarításainkat és szétosztják a semmirekellő, mihaszna hitelből élők között.

Ezt még szerintem a politikusok is tervezgetik, félnek tőle, hogy lefejezik őket és nyilvánosan zászlóra tűzik majd, mert ha valakitől elveszik a vagyonát az bármire képes. De ahogy már több társadalmi csoport érdekét is sértették meg büntetlenül, erre is van lehetőség.

A másik, hogy mi nevetünk a végén, rengetegen mennek csődbe és jönnek majd el nekünk dolgozni párszáz forintos órabérekért, ha naponta kifizetjük őket, mert tele lesznek végrehajtásokkal és letiltásokkal.

A halál nem változtat a dolgon. Ahogy életed végén ha lassú halálod van és agonizálsz gondolkodsz csak el rajta, hogy élhettél volna többet, ugyanúgy ha hirtelen meghalsz nem fogsz bánkódni azon, hogy maradt sokmilliód és esetleg végrendelet hiányában az államra hagytad. Ugyanis ha megszűnsz létezni, már nem bánkódsz semmin.

Ez egy ilyen játék. Nem tudod meddig élsz és azt sem, hogy meddig leszel egészséges, kicentized, amit csak ki lehet. Rosszul járhatsz a mindenmindegy, egyszerélünk dolgokkal is, ha évTIZEDEKEN keresztül fogsz öregen, betegen segédmunkáról gyártósorra meg hasonló alja munkákért sorban állni, akár még nyugdíjas korod után is, mert alig lesz nyugdíjad, mert végigbuliztad a fiatalságodat. Ilyenkor telnek az évtizedek és elhomályosulnak a múlt emlékei.

De ha kuporgatsz és a fogadhoz vered ugyanez a helyzet. Elszalad melletted az élet, 30 fölött döbbensz rá, hogy a 20 éves időszakod nem jön vissza, 40 évesen arra, hogy a 30-as éveid sem és így tovább.

Az a baj, kérdező, hogy ez alaptulajdonság, nem olyan, amit ki lehetne "nőni". Sokáig én sem értettem, hogy szüleim, családom, barátaim, stb. miért nem tudnak soha félretenni, ha nagy nehezen sikerül is nekik, miért éreznek kényszert arra, hogy néhány hónap vagy egy két év alatt elverjék valamire.

Aztán rájöttem, hogy két eltérő működési mechanizmus. Bár a szemét munkát kevés ember szereti és keveseknek adatik meg, hogy abból éljenek amit szeretnek is csinálni még kevesebbeknek, akiket meg is fizetik érte, de a legtöbb ember belesétál az élet által állított csapdákba és utána már ezek fogják képezni a külső és a belső kényszer tárgyát, amiért a legtöbben életük végéig sem szállhatnak ki a mókuskerékből.

Én inkább úgy tekintek magamra, hogy a szabadságomért fizetek. A szabadságomra költök, nem tárgyakra vagy túlárazott élményekre. Társadalmi elvárásokra meg "élet rendjére" főleg nem.

Nem véletlenül mondja a Buddhizmus is, hogy engedd el a dolgokhoz való ragaszkodást, akkor szabadulsz fel. Nagy ára van a kényelemnek.

Én jól haladok. Két dolgot nem tudtam még elengedni. Az egyik az egészség (ami egyfajta földi léthez való ragaszkodás) ezért is gyűjtöm a pénzt, hátha jó lesz valamire, a másik pedig a párkapcsolatra való igény. Mert nőben nem találtam hasonló gondolkodásút.