A gyűlölködés segít jobbá tenni az életem?

Egy ideje már tudom, hogy nekem sajnos nem sikerülhet az élet. Nem hagyja, nem engedi, hogy sikerüljön. Az van megírva, a "fentiek" úgy döntöttek, hogy soha semmi (szó szerint kell érteni) ne menjen, minimális örömöm legyen az életben. Alapvetően sokáig nem hittem az isteni hatalomban (szándékosan írom kis betűvel, gyűlölöm és ő is gyűlöl), de az elmúlt évek eseményei egy dolgot jelentenek: hogy azok közé tartozok, akiket minden erejükkel el akarnak lehetetleníteni, el akar pusztítani, megakar gyötörni.

Így nagyon nehéz élni. Esélytelenül, tudva, hogy a sok rossz emlék nem múlik el, és soha semmi sem lesz jobb. Ráadásul úgy intézte ezt a sors, hogy még sajnálni se lehessen engem: nem vagyok (a szó klasszikus értelmében) fizakailag beteg, van családom, van, hol aludnom (igaz, nem az én házam), stb. Úgy írta a forgatókönyvet, hogy mindneki röhögjön rajtam, hogy a problémáimmal egyedül maradjak, hogy soha senki se értse meg, min megyek/mentem keresztül és min fogok. Csak azt szerettem volna csinálni,mint mások. Úgy élni, mint mások. Azt átélni, tapasztalni,mint mások. Ehelyett olyan dolgokat vett el tőlem, ami alap.

Amíg ők karriert építettek, családot alapítottak (bár emiatt nem igazán irigykedek, ez nem érdekel), vagy egyszerűen csak szórakoztak és jól érezték magukat, addig én alap dolgokért küzdöttem - és vesztettem! Rájöttem, hogy lehet próbálkozni, de akinek az van megírva sorsként, hogy soha semmi se sikerüljön, abban az esetben teljesen felesleges küzdeni. A 10 évnyi sikertelenség és próbákozás után leszűrtem a tanulságot. Megtanultam nem próbálkozni és nem küzdeni. Az élet nyert.Egyszerűen legyőzött.

Viszont valahogy túl kell élnem. Valamit kell találnom, amivel könyebbek a hétköznapok.

Ha a gazdagok és sikeresek gyűlölnek engem és lenéznek, akkor én miért nem utálhatnám amiatt őket, hogy csak a jószerencse és jóakarat miatt futottak be olyan életpályát, ami én soha nem fogok?

Máshogy fogalmazva: a gyűlölködés segít jobbá tenni az életem?

30F