Ti hogyan meditáltok?
Én beteszek valami ambientet - vagy dark ambient, vagy buddhist chant általában -, lefekszek vagy leülök és a belégzésem-kilégzésem 10-20 másodpercre nyújtom. Ilyenkor egy-két légzés után végtelenül megnyugszok, sokkal tisztábban gondolkozok, és boldogabb is leszek.
10-30 percet szoktam egyben.
Teljes csendben. Az első pár percben csak a légzésemre figyelek, és megprobalom teljesen kiuriteni a fejemet, amikor pedig ez sikerült, vizualitácioba kezdek (a kedvemtol függ hogy milyen helyre, de mindig elképzelem a hely illatát, az ott lévő dolgok tapintását, stb).
Amikor érzem, hogy teljesen zsibbadt minden porcikam, ami elég sok időbe telik, megint teljesen kiuritem a fejem, és elképzelem, hogy lezuhanok valahonnan (így a legkönnyebb könnyű transzba esni) aztán így várom meg, hogy leteljen a 30-45 perc.
Én beindítom az autót, beteszek valami eurobeatet, aztán miután kiérek az utcánkból feltekerem a hangerőt és padlóig taposom a gázt. Azt nem tudom veszek-e levegőt (valamikor biztosan), mert az útra figyelek. Ilyenkor az első pár kanyar után minden gondomat elfelejtem és azt képzelem, hogy én is vezetek olyan jól, mint Takumi. Az adrenalin ugyan függővé is, de boldogabbá is tesz.
30 perc alatt megvan Dobogókő oda-vissza.
Haha, amúgy nem, de csak mert a munkábajárós autómra vigyáznom kell, másik meg nincs.
És bocs a trollkodásért. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!