Ti hogy fogadtátok el azt hogy csúnyák vagytok?
Figyelt kérdés
Lehet, hogy ez most furán fog hangzani, de én csak most fogtam fel az egészet. És azt is, hogy eddig egy álomvilágban éltem. Egy haverom nemrég megmutatta a beszélgetéseit, és úgy en-bloc a nőügyeit. És hát konkrétan, naponta írnak rá különböző lányok, jelölik ismerősnek, és olyan is szép számmal van, akik csak le akarnak vele feküdni. Na még mindig nemtudtam felfogni a látottakat, hogy ilyen létezik. Vagyis inkább itt kezdett leesni a tény, hogy engem azért kerültek el a lányok, azért nem írt rám sosem egy lány se, mert egy ocsmány sz*r vagyok. Pedig a családom és a baráti körömben állandóan azt mondják, hogy milyen helyes és jóképű vagyok, biztos falom a nőket, közbe pedig nem. Átvertek. Csak most nemtudom mit kezdjek magammal. Tényleg úgy nőttem fel, hogy elhittem magamról hogy jól nézek ki, lehetek sikeres a párkapcsolatok terén, és közbe pedig rohadtul nem. Eddig sem volt benne sikerem, és ez kezdett egyre jobban idegesíteni, most meg végre össze állt a kép, hogy miatt volt az egész. Annyi gyönyörű lány él a földön, de tudom hogy ronda vagyok hozzájuk. És most nem sajnáltatom magamat, hanem a tényeket mondom. Ti, akiknek szintén nemvolt reális önképük, hogy fogadtátok el ezt a tényt?2020. jan. 21. 20:32
11/12 anonim válasza:
Sehogy mert szép vagyok XD
Viccet félretéve, nem azon dől el, hogy csúnya vagy, vagy sem, hogy hányan írnak rád. Ha eddig jónak láttad magad, ne a haverod üzenetei bizonytalanítsanak el. Lesz aki így fogad el, ahogy vagy. Adj magadra.
12/12 anonim válasza:
Ha vígasztal, a szépnek tartott emberek sem kellenek mindenkinek.
Mindenkinek más arc típus, testalkat, intellektus jön be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!