Ti hogy fogadtátok el azt hogy csúnyák vagytok?
Az a durva, hogy én is világ életemben rondának hittem magam, mert sose próbálkozott be egy pasi se nálam. Majd felregisztráltam társkeresőre és napi 40+ értesítést kaptam. Persze, lányként könnyebb meg miegymás. Aztán rátaláltam a páromra, akinek 5 éve volt előttem az utolsó kapcsolata, és ennek ellenére mindig próbálkozott, nagyon kitartó volt nőügyileg. Megtudtam, hogy a legtöbben azért kosarazták, mert csúnyának találták.
Nem mondom, h szerelem volt első látásra, de még a rózsaszín köd előtt azon kaptam magam, hogy nekem úgy ahogy van, mindenki kis hibáival, (ha vehessük hibának azt ami eltér a standard elvárástól álompasi témában) az nekem pont, hogy tetszik. Ma meg már persze egyenesen imádom a vonásait, és elképzelni nem tudom, hogy valaki azért utasította el, ahogy kinéz. Ugyanígy van ő velem, szerinte szép vagyok, és csinos. Ami nekem baromi jól esik, pláne tőle.
Szóval hajrá! Attól, hogy nem tetszel magadnak és még egy pár lánynak, ne add fel. Biztos lesz olyan ember, akinek pont a tökéletlenséged minden pontja fog tetszeni, sőt, imádni fogja.
Nekem is van ilyen ismerősöm, aki szegény nem túl szép, és mégis vannak/voltak szép barátnői. De neki olyan egyedi személyisége van, amivel nem lehet versenyezni. Mellesleg nem ülök egész nap otthon és sajnáltatom magam, mert munkám van, egyetemre járok, illetve eljárok szórakozni is haverokkal, és sportolok is.
#4-es, Nagyon köszönöm a válaszod, ez most nagyon jól esett! Teljes mértékben igazad van, és azon leszek, hogy megtaláljam azt az embert, aki minden hibámmal együtt elfogad mint embert, és én is őt.
A többieknek is köszönöm a válaszokat!
Az, hogy nem írnak rád a lányok, nem egyenlő azzal, hogy csúnya vagy.. oké rám is írnak zsebbnél szebb csajok de ez tök változó.. van amikor ha én nme írnék le se kak**lnának acsajok szoval....mégis tudok szexelni barmikor ha en kezdemenyezek lanyoknal akk is... először is nem vezettek félre nem kéen a rokonokat hibáztatni. Másodstzor lehet h a haverod egy kamugép mert ő irt ra a csajokra és amikor mar bezslegetett vele elerte h napi szinten irjon neki mindig x csaj pont akk mutatta neked az uzijeit...szóval ez avltozo... masodszor zaon gondolkodj, hoyg mit tudnal tenn iazert h még jobb legyél..és harmadszor járj nyitott szemmel és vedd észre a láynokat de kezdeményezz és ha elutasit keress masik jobb csajt..
Én nme mondanam magam csunyanak sot! Szinte barkit megkapok rengeteg lannyla fekudtem már le... igen volt h meg engem is elutasitottak egyszer egy csaj azt irta te mi a szentistent akarsz ba**od 10/kb 3 as vagy... nala sokkal jobb csajoknak bejottem szoval ja a szépseg relativ nem 1 az izlesunk ;)
Az ember még saját magát sem érti, nemhogy a másikat, vagy a másik nemet. Hogy ki kit miért választ.Nem biztos, hogy olyan szempontból számít a külső, mint gondolnátok.
Az egyik, rosszarcú ismerősömért gyakran összevesztek a nők, míg egyszer megkérdezte egy másik ismerősöm az egyik nőt, hogy miért akarják ennyire, aki azt válaszolta, hogy hasonlít Nick Nolte-ra és ezért.
Tudom, hogy nagyon közhely... de tényleg igaz: ha egy férfi magabiztosságot sugároz, az már önmagában megnyerő.
Tapasztalatból mondom, mint nő. Elképesztően vonzó tud lenni egy erős kisugárzás. Az a baj, hogy aki saját magát rondának tartja, annak semmi önbizalma, ezáltal ezt is vetíti ki a világ felé.
Hiszem, hogy ezt lehet fejleszteni, tudatosítani magadban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!