Miért pont engem aláznak meg? 17/l
Esti suliba járok, mellette dolgozom. Nemrég álltam munkába. A munkahelyemen elég rosszindulatúak az emberek (illetve konkrétan 5 ember, nem mindenki) Már az első munkanapomon az volt, hogy kimentem ebéd szünetben, és egy 50 körüli nő, akit még sosem láttam bunkón viselkedett. Utána szintén szünetben ugyanúgy ott volt még 2 barátnőjével, mikor anyával beszéltem telefonon és megemlítettem, hogy munka után megyek kozmetikushoz. Amikor leraktam egy másik szintén ismeretlen nő, aki a barátnője volt azt mondta idegesen, hogy "Na ha az én gyerekem lennél úgy szájba vernélek amiért kozmetikusozol" nem szóltam vissza semmit csak kimentem (problémás a bőröm egy hormonális betegség miatt). Továbbá tudni kell róla, hogy vegán vagyok már 1,5 éve, mert voltak súlyproblémáim (mindezek kapcsolódnak a betegségemhez) és ugye sok zöldséget eszem és megkaptam azt is, hogy "Mi van te nem tudsz normális kaját enni, ennyire finnyás vagy?"
Meg olyanok, hogy arról beszéltek milyen volt régen gyereket szülni, meg mennyit szültek és az egyikük mondta, hogy "Ezek a mai lányok már selejtek, nem jók semmire,(és közbe rám mutogatott a szemével) egy gyereket szülnek, akkor is szétrepedeznek" ilyenek mennek minden nap. Volt, hogy vissza szóltam, akkor vagy kiröhögtek vagy megkaptam valami olyan választ, hogy "ne pofázz vissza az idősebbnek" meg hasonlók.
A többiekkel hála ég jól elvagyok. De ezeket nem tudom, hogy leállítani. Valakinek van tapasztalata ebben? De eleve azt sem értem miért ilyenek?
Az első jó :D
Úgy gondolom, lerí rólad, hogy nincs önbizalmad :/
Én is ilyen vagyok, látszik, hogy ha zavarban vagyok, kellemetlenül érzem magam. Ezért kezdenek ki. Vagyis nem, nem ezért. Azért kezdenek ki, mert sanyarú életű, rosszindulatú emberek, akiknek ez jelenti a boldogságot. Az önbizalmadon kell dolgoznod..olvasgass erről, csípd ki picit magad, ne feszengj, amennyire lehet meg se halld őket :)
4-es! Szerintem látszik egy emberen, hogy van e önbizalma, el lehet e bizonytalanítani. Pl szerinted kinek van nagyobb önbizalma? Annak a fiúnak, aki nagyszájú egy társaságban, hangosan nevetgél vagy annak, aki lesütött szemekkel csak hebeg-habog ha hozzászólnak?
Még egy kutyán is látszik, hogy kb milyen habitusú, nem hogy egy emberen..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!