Miert érzem ugy 21 évesen, hogy úgymond, "kiégtem. "? És, hogy nem lesz jobb? .

Mindent elinditva, egy 21 éves fiú vagyok. Igazábol ha belegondolok, megvan mindenem, de nem úgy, ahogy kellene, úgy érzem, állandóan, már egy jó ideje én vagyok az elszenvedo fél az életem bármely, de tényleg...bármely területén. Járok suliba, logisztikat tanulok, tok jó dolog, van benne jövőkep, lehetőség, talán még tisztességes fizetés, stb. Mégsem érzem egyszerűen, hogy megfogna, vagy, hogy szenvedéllyel tudnám csinálni. De anno elrontottam a felvételim, nyilván tudom, hogy hibás vagyok, de semmi elképzelésem nem volt, mit csináljak, és ezt jónak láttam. De miután már másfél éve tanulom, rajottem, hogy nem nagyon én vagyok,tul reál beállítottságú hozzám a szakma. De változtatni azért nem szeretnék, mert az albérletbe a képzés miatt sok-sok pénz bele lett olve, és akkor már legyen értelme. Suli mellett 2 munkahelyen melózom, az egyik arufeltoltes hetkozben suli után, heti 3-4 nap, (14:00-20:00), a másik szombat éjszakánként egy éjszakai klub, szórakozóhely. (21:00-4-5:00) Ne kérdezzétek, hogy miért, kell a pénz, muszáj dolgoznom, nem vagyok abban a helyzetben, hogy ne tehessem meg, sok a kiadása a családomnak. Mindegy, melózok, tehát van egy kis pénzem, amit nem tudok arra elkolteni, amire szeretnék (kikapcsolódás, szórakozás) mert akkor a nem tudnék kaját venni, innivalót, meg gyorsan fogyó általános beszerzési cikkeket vásárolni, tankolni, csajjal elmenni ide-oda, venni ajit, stb. ..ertitek. Nem tudok félre tenni. Most hangsúlyozom, hogy egy héten a péntek délutánom, szombatom (persze a melo miatt az esti része már nem..) szabad. Vasarnapom nincs is mert alszok kb, majd utazhatok vissza a fővárosba.

Van egy párkapcsolatom, amiben úgy érzem, én vagyok az alkalmazkodobb fél, és számomra felfoghatatlan áldozatokat is meghoztam már ezért a kapcsolatert. Pl. nem beszélek már egy régebbi barátommal se, nem járok el velük sehova, őket nem nagyon érdekli már mi van velem, megromlottak a baráti kapcsolataim, nincs időm, semmi, egyszerűen 0,ami szabadidőm van, azt a barátnőmmel töltöm, mert igyekszem vele is időt tölteni,mert tudom, hogy igényli, de ő viszont tok jól elvan e mellett, nem kell egyenlőre dolgoznia, ha kell, ki tud kapcsolódni nélkülem (én persze, ehhez asszisztalok, mert nem korlatolom öt el a barataitol) Ő viszont fel év alatt vonakodott attól, hogy én elmenjek bárhova is, és jól erezzem magam. Ha nem vele vagyok, vagy távol a csaladomtol, egyedül maradtam..Ebben most egy kis túlzás volt azért, de a lenyeget ertitek.

Egyszoval ki vagyok szipolyozva, semmit nem kapok vissza az élettől, azért, amit teszek...hogy jobb legyen, hogy megfeleljek, jó példa, jó szerető, jó ember legyek...ugy érzem semmit...és nem is tölt el reménnyel, boldogsággal már semmi. szürke, üres, hideg hétköznapok, magambafordultsag, kilátástalanság, alvászavarok, boldogtalan, céltalan napokbol áll az életem hónapok óta.

Azzal a savanyú, keserű szájízzel is csak azért csinálom már az egeszet, nehogy gúnyosan azt mondja bárki is "mi van...nem bírod?..ez az élet.."

Ha valaki már csak kissé is volt, hasonló helyzetben, és talált rá megoldást, írja le, vagy írjon bármit. Bármit, ami segíthet.

Köszi.