Ha semmi nem érdekel és soha nem is volt célom, akkor baromi lusta vagyok vagy lehet, hogy súlyos depressziós?

Annyi embert hallok, hogy gyerekkorában ez meg az volt a vágya, később imádott egyetemre járni és azt csinálja, ami a hobbija (hogy lehet élvezni a tanulást és felelősséget...-_-). Akkor sokan vannak akik élnek halnak ilyen-olyan szabadidős tevékenységekért. Autók, motorok, olvasás, utazás stb...

Na ezzel szemben nekem gyerekkoromban csak ilyen idétlen komolyan nem vehető és elrugaszkodott, de semmilyen motivációt magában nem rejtő, légből kapott vágyaim voltak: vadászpilóta, katona, futballista. Persze amellett, hogy nem is lettem volna alkalmas felnőttként már nem is érdekelt, mert beláttam, hogy ezekkel is sok a meló és csak a nyűg van velük. Hobbim se volt soha. Utálok olvasni, filmekhez úgy kell erőszakkal leültetni, ha utaznom kell akkor elfog a pánik és a szorongás (Olaszban és Horvátban is baromira feszengtem pedig nem egyedül voltam). Egyedül a focinézés ami leköt, de sokszor az se érdekel, csak bele-bele nézek (a sportfogadás miatt elsősorban). Szóval gyakorlatilag semmi se érdekel és igen a karrier is. 26 vagyok, most tervezek végezni, de a tételek elé is iszonyatos nehéz leülni és nem is érdekel, meg nem is értem/jegyzem meg. Lehetséges, hogy megbukok, de az se fog izgatni, mert semmi munka nem érdekel. Soha nem dolgoztam és szüleimmel élek és semmi célom nincs az életben. Utóbbi időben többször gondolkoztam azon, hogy lehetne fájdalommentesen megölni magam, mert ahogy is gyáva és lusta vagyok.