Mennyire adjátok magatokat a való életben? Szerepet játszatok vagy amit gondoltok azt mondjátok? Szeretitek magatokat?
Egy kicsit sok kérdést teszek fel tudom, de nem akarok külön kérdést kiírni ha így egy helyen megtalálhatóak lesznek a válaszok.
Én szerepet játszottam mondhatni nagyon régóta, és egy ideje nagyon kiégve, halottnak érzem magam. Nem élvezek semmit. Az jutott eszembe lehet azért mert nem önmagam vagyok, nem önmagamat adom ezért olyan dolgokat is csinálok néha amiket nem akarok. Arra gondoltam meg kellene próbáljam magamat adni, őszintén kimondani amit gondolok, őszintén cselekedni... ha valakivel nem akarok beszélni akkor ott hagyom..stb. Sajnos tudom hogyha magamat adom akkor rengeteg kapcsolattól elvágom magam amik fontosak lehetnének mondjuk a jövőben. Azért jutott ez eszembe mivel így sem érzem magam boldognak szóval mit számít ha lesz egy csomó olyan ember aki nem kedvel? Van itt valaki aki próbált ilyen változtatást magán, és megunta a szerep játszást, jó pofizást? Megbántátok?
Persze ritkán szoktam őszinte is lenni, nem tudom mit éreznek olyankor mások nem gondoltam rá mostanában, elkezdtem magamra gondolni... ha nem akartam meghallgatni valakit akkor csak rá szóltam hogy ez engem nem érdekel. Meg amihez nem volt kedvem arra is azt mondtam, hogy nem akarom megcsinálni ezért nem is fogom. Sokan csak néztek hogy ez nem indok. Most ez egy egyszerű példa, és lehet hülyén hangzik de szeretném szeretni magam, és azt érezni boldog vagyok a bőrömben... még ha ehhez magam ellen kell fordítsak mindenkit. Éreztétek már ezt? vagy változtattatok már magatokon úgy hogy végül elkezdtétek szeretni magatokat? Jelenleg úgy érzem inkább leélném az egész életem egyedül, de önmagamat szeretve, boldogan mint hogy sok emberrel körülvéve végig szenvedjem a sok évet halálomig valaki másként boldogtalanul.
Kicsit fáradt vagyok, de azért remélem sikerült érthetőre össze szedjem a mondandóm. Ti mit gondoltok? Szívesen olvasnám a személyes történeteiteket is. Előre köszönöm szépen a válaszaikat azoknak akik szánnak egy kicsit az idejükből, és energiájukból, hogy megsegítsenek engem, és esetleg másokat is a válaszukkal, tapasztalataikkal. Minden hasznos válaszra megy majd a zöld.
21/F
Nem szeretem magamat, mert egy szerepet játszok a munkahelyemen, ahol nem tudok önmagam lenni. utálom is ezt az egészet, és nagyon szívesen váltanék, ami nehéz, vagy legalább elkerülnék onnan.
Azt vettem észre magamon, hogy sajna ez elburjánzik az élet egyéb területére is, ha egyszer ebbe belekerül az ember...
Első attól függetlenül hogy dolgozol még tudsz, és sokan csinálják. Mikor dolgoztam folyamatosan napi min 12 órákban hónapokon keresztül hétvége nélkül ugyanúgy csináltam. Persze vannak olyanok is akik észre sem veszik ezt sokan ösztönösen csinálják. Ugyanakkor köszönöm a válaszod még ha nem is volt sokat mondó vagy hasznos. :)
2#: Nem olyan régen mikor dolgoztam ugyanez volt, csak engem szinte mindenki szeretet mivel szó nélkül segítettem olyannak is akinek nem kellett volna, meg mondhatni minta dolgozó voltam. Nagyon kellemetlen volt mert ez baromi fárasztó volt, de megérte mert mondhatni mindenki kedvelt, és voltak ennek előnyei.. viszont a végén mikor jöttem el már egyre nehezebb volt ezt fenntartsam, és hát voltak érdekes dolgok. Viszont rájöttem, hogy nem bánom azokat a pillanatokat mikor magamat adtam mert volt akinek imponáló volt. Továbbá én is jobban éreztem magam. Lehet neked is meg kellene próbálni viszont igen benne van hogyha nem szeretik aki vagy akkor kiközösítenek megutálnak. Viszont megértem mivel új munkahelyet találni meg valóban nehéz ha olyan környéken laksz, vagy olyanok a körülményeid.
én igyekszek őszinte lenni, magamat nem hazudtolom meg soha, nem akarok más kedvére tenni a viselkedésemmel. Remélem, hogy ez felnőttként is működni fog, amikor már munkahelyet kell keresnem, igyekezni fogok.
Viszont nem is keresem az olyanok társaságát, akikkel meg kéne játszanom magam, vagy éppen nem tetszik a viselkedése, mert általában az ilyeneket csak felszínesen ismerem, és nem látom a "teljes képet", szóval békén hagyom őket és általában ők is engem. Amikor mégis kapcsolatba kerülök velük egyszerűen igyekszem megérteni őket, ha nem megy, akkor szimplán nem érdekel, minden esetre ugyan úgy fogok velük is viselkedni, később úgyse fogunk nagyon találkozni.
Viszont én inkább megfigyelő vagyok, 15 évesen folyton változok és nem fogom nagy hangon kijelenteni azt, amiről aztán lehet, hogy teljesen megváltozik a véleményem. Persze vannak olyan dolgok, amik erősen sértik az igazságérzetemet és lehet, hogy ki kéne állnom az elveim mellett hangosabban, de nem szeretnék olyannal konfliktusba belemenni, akivel aztán még évekig szinte minden nap találkozok. Szóval gyakran nem is játszom meg magam, de nem is mondom ki amit gondolok (csak a barátaimnak).
És hogy szeretem-e magam? Ja. Rájöttem, hogy ha másokat feltétel nélkül szeretek, akkor ugyan ezt megtehetem magammal, és hogy felesleges azon gondolkozni, hogy okosabb, szebb, egyedibb vagy kedvesebb vagyok-e a másoknál, és tényleg, általánosságban boldogabb vagyok azóta :)
"kicsit" kaotikus lett, azért remélem érthető többé-kevésbé amit mondani akartam :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!