Ti hogyan csináljátok hogy nem aggodtok a jövőn hogy hogyan lesz később? Vagy a múlton mi lett volna ha?

Szimplàn zsàkutca a tehetetetlensèg ami mellette van.

Igy racionalisan nekem annyi az egesz hogy egyszerüen nem valtoztathato. Ebböl kell a legjobbat kihozni.

Kb ahhoz hasonlo az érzès, hogy aki tenyleg igazi müvesz az szetfolyt beszaradt gagyi festekböl is tud remekmüvet festeni.

Nem az a kérdés, hogy hogyan csinálom, hanem, hogy mi értelme lenne csinálni. Én alapból olyan beállítottságú vagyok, aki nem csinál olyat, aminek nincs értelme, hacsak nem szorítanak fegyvert a fejemhez.

A múlton rágódni azért nincs értelme, mert nem tudsz változtatni rajta, akármennyire is elcsesztél valamit. A múltban ért negatív tapasztalatokból tanulni tudsz, hogy a jövőben máshogy csináld.

A jövőn rágódni meg még annyira sincs értelme, mint a múlton, mert a jövődről semmit sem tudsz. Elképzeléseid lehetnek, de a jövőd tőled függ, hogy mit csinálsz a jelenben. Ezért a legfontosabb az, hogy a jelenben legyél, és jelenben megtegyél mindent, hogy az legyen a jövőd, amit elképzelsz.

Ha nincs elképzelt jövőd, esetleg olyan ember vagy, aki képtelen célokat felállítani az életében (lásd: én), akkor kezdd kisebb dolgokkal, napi célokkal, amiket nem kötelességként fogsz fel, hanem úgy, hogy neked ez egy cél pl., hogy kitakarítsd a lakást, levidd a szemetet, elmenj a boltba, és vegyél valamit, amit még sosem vettél. Ha ezeket fel tudod fogni úgy, hogy céllal teszed, és nem azért, mert a napi rutinhoz hozzátartozik, előbb-utóbb nagyobb, hosszútávú célokat is képes leszel felállítani. Amennyiben tisztában vagy azzal, hogy mit akarsz elérni a jövőben, már nem fogsz rágódni rajta, mert tudni fogod, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy elérd az elképzelésedet.

Ha ezt nem akarod erőltetni, mert neked jó így, és nem akarsz foglalkozni a céljaiddal, mert nem is tudod mit akarsz, akkor meg játssz kivárásra. Ne életed végéig, de egy darabig legyél csak úgy magadnak (ha megteheted).

Bonyolult dolgok ezek, de egy a lényeg: a múlt már elmúlt, a jövőt meg nem ismered. Ha ettől félsz, hogy nem ismered, akkor viszont egy pszichológussal is elbeszélgethetsz erről, az ismeretlentől való félelemről(?).

Nagyon sokáig rágódtam a jövőn: mi lesz, hogyan lesz. Olyan környezetben voltam sokáig, ahol nagy volt a stressz, ez is adott hozzá negatív löketet. Majd onnan kikerültem, és rájöttem, hogy csak magamat szívatom ezzel a hozzáállással. Nem azt mondom, hogy a továbbiakban "lesz, ami lesz" alapon gondolkodom tovább, de inkább közelít a "sodornak a dolgok magukkal, de közben figyelek" hozzáállássá változott a dolog.

A múlton e mellett nagyon sokat gondolkodok, hogy "mi lett volna, ha...", mit kellett volna tennem, stb. Bánom az elb×tt éveket, éppen ezért amit tudok, a jövőben nem úgy akarok tenni már, mint régen.

Kell egy gyászidőszak a múltra vonatkozósan, de tovább kell lépni.

A zene nekem többnyire segít: Kowa: Amilyen hülye vagy; Vörös István: Kalandra fel; Deniz: Csoda; Hooligans: Küzdj az álmodért; ---II--: Félember; Desperado: Szabad vagy.

"Hazugság volt az életed

Elcsaltad az elmúlt éveket

Fáj, éget minden pillanat

Lehet ettôl jól érzed magad

Gyűlölet mardos semmi más

Számodra ez végállomás

Nem kérdés menj vagy maradj, hagyj

Nem foglak vissza

Szabad vagy."

Én érdekes, a múlton kevésbé, mert így olyan embereket ismerhettem meg, olyan dolgok történhettek meg, amik amúgy, ha máshogy csinálom, nem biztos.

Az elmúlt 3,5 éven már annál inkább, nagyon sok rossz döntést hoztam, amivel mára anyagi bizonytalanságba sodortam magam és az idegeim is tönkrementek. De talán itt is kevésbé a "mi lett volna", hanem inkább az újabb rossz döntésektől félek.

Jövőnk szerintem nincs.

Egyrészt az emberiségnek se fényes, másrészt az egészségi állapotom se túl jó.

Egyébként szerintem aki elmélkedősebb, gondolkozósabb, az gyakrabban fog elmélkedni-gondolkozni a múlton és a jövőn is.

Túl van tolva ez a hurráoptimista mantra.

Rágodtam a múlton, hogy mi lett volna ha mást csinálok, máshogy döntök stb.

Aggódtam a jövőmön, hogy mi lesz ha másképp csinálom, másképp döntök. Aztán rájöttem, hogy a múlton csak nosztalgiázni szabad. Emlékezni, de nem rágodni rajta. AMi elmúlt, azt már nem tudod megváltoztatni. A jövőn meg kár aggódni, mert úgysem az lesz amit szerenék. Így inkább a mában élek. Élevezm az életem minden percét. Ha szomorú vagyok sírok egyet. Igyekszem apró célokat kitűzni amit szeretnék átélni, megélni. Ma már eljutottam arra a pontra, hogy nem érdekel mások mit mondanak, gondolnak, mi tetszik neki vagy sem. 1 életem, van, én élem meg. Eljutottam arra a pontra, hogy nem kell rohanni, inkább lazára veszek mindent. (PL. vezetés közben is. Ha 50 a megadott sebesség, én betartom, nyugis vagyok, és már nem idegesít fel, ha valaki a seggembe mászik, dudál, villog. Attól, hogy ő megakarja szegni a törvényt tegye, én levagyok.. Mondván : lassan járj, tovább élsz) Szóval 40 évesen lenyugodtam, elvagyok, élek..

40/N