Manapság más is van így, mint én, hogy gyerek szeretne lenni? 18/l

Idén vizsgázom (szakképző), utána 2 év érettségi, utána 2 év okj. Mintha az egész életemet iskolapadban tölteném, és bár nem szeretem, tudom, hogy amikor majd dolgozni kezdek, visszavágyódom az iskolába. Anno mondták, hogy hiányolni fogom, amire én csak jót nevettem, aztán mára tényleg hiányzik. Sokat változtam azóta. Őszintén szólva nem örökké mennék vissza, mert elég volt egyszer megcsinálni bizonyos dolgokat, amiket örültem, hogy túléltem, de úgy néhány napig igen, a mostani belső énemmel, tudásommal, gondolkodásommal, tapasztalataimmal, aztán visszajönnék, folytatni a "harcot". A piszkálások miatt rettenetesen visszahúzódóvá váltam, közben otthoni gondok, elég volt az egész életből. Kislánynak lélekromboló volt, de ha visszamehetnék, a legtöbb dolgon jókat nevetnék, leperegnének rólam, tudnék velük nevetni, én is élvezni a bulis dolgokat, megmozdulni. Néhány éve még mesét néztem a tv-ben, barbiztam, most meg már felnőtt vagyok, felnőtt látásmóddal, gondolkodással, de azért gyermeki lélekkel. Érzem a súlyokat, amiket az ismeretlen érzésű, de látható jövő nehézségei okoznak. Úgy érzem, nem élveztem ki eléggé, mert nem hittem, hogy ilyen gyorsan eljön, pedig csak néhány év. Nade akkoriban a lelki állapotom olyan ramaty volt, hogyha a fejem tetejére állok se változik meg a gondolkodásom, az érzéseim. Mostanában mintha iszapot lélegeznék, nincs egy kellemes, tiszta, könnyed szippantásom a levegőbe, amitől, ha nincs is így, legalább úgy érzem, igen, most nincs semmi, nincs elvárás, nincs tanulás, nincs vizsga, stb. Kreatív leányzó voltam-vagyok, rajzolok, írok, olvasok, festek, olykor varrok. Mostanában ezek is elmaradnak, egyik sem megy. Amikor ceruzát veszek a kezembe, nem jön kép, amikor ecsetet, nem úsznak a vászonra a fejemben a színek, az olvasás nem köt le, a varráshoz nincs türelmem. Anno bezzeg olyan szinten jöttek az ötletek, hogy leírni-lerajzolni nem volt időm, és nemrég is még így volt kb, halomra vannak itthon az ötletek. Mint aki kiégett!

Nem volt gondtalan gyermekkorom, anyám mondhatni elhagyott, apám nevelőapja nem ismerte a személyi és környezeti higiénét, apám egyedül nevelt fel, akinek mindent egyedül intézve, szeret, de rendesen agybajt kapott, minden apróságom felhúzta magát, stb. Biztos mindenkinek megvan a saját sötét foltja.

Ezek ellenére mégis rejtette magában a könnyedséget, a kevés elvárást, amit csak most hiányolok igazán.

Más is volt már így? Egyáltalán normális ez? :/