Ha bárki elérhet bármit az életben, akkor a gyártósoron dolgozó vagy munkanélküli emberekből miért nem váltak orvosok/fitneszoktatók/sportolók/mérnökök stb?

Egyszerű: Sok sci-fit néztem és úgy ébredtem, hogy meg akarom érteni a világ működését, és részt vállalni robotikai fejlesztésekben.

Kiskorom óta érdekeltek mondjuk ezek, és elképzeltem egy Elon Musk féle jövőt, ahol agyba ültetett chipekkel kontrollálhatunk robotokat, vagy kitolhajtuk az életkort hibernációval vagy kibernetikus implantátumokkal. Ezzel sok embernek segítve is. Végül amúgy ilyen cégnél is dolgozok, mint kutató fejlesztő... sőt megkezdték a tárgyalásokat Elon Musk Neuralink cégével is egy kollaborációban. Persze mi kis halnak számítunk, de sok az agy és a szabadalom is.

Egyszerűen ez motivált. Vettem egy startup cégtől egy leselejtezett whiteboardot és minden nap felírtam rá egy apró lépést, hogyan juthatok közelebb egy agyba ültethető implantátum kifejlesztéséhez. Milyen tudás kell hozzá, milyen kapcsolatok, milyen technológia.

Ezek az apró lépések aztán összeálltak egy nagyobb tervvé ami aztán a karrierremmé vált.

Nem könnyű, most sem. Többet küzdök mint annak idején az egyetemen. Több akaraterő kell a munkához mint anno az egyetemhez, mert túl nagyok a célok... de ez nem zavar, mert jönnek a sikerek is, végül a több tízezer óra befektetett munka és tanulás megtérül.

Mellesleg én a lustaságom miatt buktam ki mindig. Annyira rettegtem a feladat nehézségétől, hogy nem tudtam higgadtan tanulni.

1 évig szedtem SSRI-t és sokat dumáltunk a pszichiáter férfi ismerősömmel. Életről, csajokról, egyetemről. Ezek nyitották fel a szememet, végül már a bogyót se szedtem.

(Xanax néha befigyelt vizsgák előtt :d de azt mindenki tolta kb... főleg az orvosin, ritalinnal meg aderrallal 😃)

Ja és még egy tipp, a pszichiáteren kívül. (Engem ugye ez mentett meg , ez 100%) tényleg nagyon apró lépésekben kell haladni, de előre kell tekinteni egy nagy terv részeként.

Gondolj a változó világra.

Nem programozókra van szükség, hanem olyan programozókra akiknek van tapasztalata és saját önálló érdeklődési köre. BSc diplomámban egy csomó kettes volt, de senki le se szarta.

Mindenhol két dolgot kérdeztek:

-Milyen önálló projectjeim, munkáim voltak

-Mennyire vagyok fejlődőképes és csapattag.

Orvos vagyok.

Akkor haladjunk sorban, a krónikus betegek nagyobb eséllyel lesznek orvosok a gyermekkori kórházi traumáik miatt. Azt persze egy orvos sem fogja az orrodra kötni, hogy operálták a gerincét, vaggy cukorbeteg, vagy aszthmás.

Depresszió, egész tinikoromban depresszió és disztímia között ingadoztam, ebből egyetemre disztímia maradt, meg lehet mellette csinálni az egyetemet.

Külső, egész gyermekkoromban piszkáltak azért, mert vékony, gyenge fizikumom van, a külsőm égész életemben hátrány volt, most is iszonyatos hátrány, de ettől még lehettem orvos.

Szóval orvosi esetében amit írsz az hutaság. Az orvosihoz három dolog kell, agy, kitartás, és valaki, aki eltart egyetem alatt, merf nem tudsz mellette dolgozni.