Ti éreztétek már úgy, hogy végre valamiben egyedit alkottatok, vagy különlegesek vagytok, aztán rájöttetek, hogy ja, ezzel más ember is van így, vagy más már ezt megcsinálta, ráadásul sokkal szebben/jobban?

Én pl. különc vagyok, mert introvertált vagyok és nem igazán ebben a világban élek, hanem folyton álmodozom, ez pedig nem egy jó tulajdonság. Nagyon bánt szembesülni mindennel, ami nem olyan habos-babos, amilyen lehetne, mert bizony vannak rossz emberek, akik akkor is ártanak nekem, amikor én nem számítok rá, stb. Sajnos én is megbántottam már másokat és még olyan embereket is, akik azóta utálnak. De nem tűrtem, ahogy bántak velem. Szóval én ilyenkor felrobbanok, mert annyira egyértelműnek érzek dolgokat, amiket mások nem, mert sokféle ember van. Amíg gyerek voltam, el tudtam kerülni az ártó szándékot, de felnőttként a mindennapi életben ez már nem működik, annyi emberrel találkozunk/kell őket elviselni. Ezt pedig nem könnyű megtanulni.

Kevés barátom van, de őket megbecsülöm és hasonló értékeket vallanak. Amit soha nem értettem, hogy sokak azért nem kedveltek, mert irigykedtek rám. Semmim sincs, amire irigykedni kéne, de komolyan, soha nem voltam különösebben jó semmiben, rajzolni szeretek, de azt mások is, és én időközben majdnem teljesen felhagytam ezzel, mert annyira bénának éreztem magam.

Szóval én elvoltam a burokba zárt világommal, csak aztán felnőttem és lepotyog egy csomó hályog a szememről. Gyakran megkaptam, hogy elkényeztetett vagyok és önző. Én tudom, hogy nem erről van szó. szimplán csak naiv vagyok és tapasztalatlan, könnyen elnyomnak és vacakul védekezem.

Olyan nő vagyok, aki nem hisz/nem szeret kb. semmit, amit az emberek többsége igen, mert nem látok benne értéket, nem kellemes számomra, stb. Pl: mainstream filmek/sorozatok. Animézek. Ennek sem vagyok elvetemült fanja, de még mindig inkább ez, mint az amerikai műség, ami az összes megcsinált filmjükből áradnak. Kevés olyan van, ami meggyőz engem is.

A hordába verődés, klikkesedés nem az én stílusom. Nekem csak olyan baráti kapcsolataim vannak, akikkel nincs közöttünk csapatvezető, mindenki egyenrangú, van személyiségünk. A középsulis osztályom ebből a szempontból rémes volt, a 30 fő feletti osztályból egyértelmű személyisége csak az én baráti körömnek volt. A többiek úgy váltogatták az álarcaikat, akikkel éppen együtt voltak. Nagyon szomorú ezt látni, nekem szükségem van az állandóságra, nem érzem magam biztonságban a sok álszent/kétszínű ember között. De sajnos kikerülni nem lehet őket.

Én nem tartom magam se jobbnak se rosszabbnak másoknál. Azt viszont mindenkinek be kell látnia, hogy a saját szintjén érzi magát a legjobban. Ez elhatárolja az embereket a világtól némileg, ami nem jó, de akárhogy nézzük, mindenki egyféle kasztrendszerben él,a hasonszőrűekkel barátkozik, szaporodik. Amikor meg nem így van, annak okai vannak, vagy érdekből, vagy mert annyira elveszett az illető, hogy nem baj neki, ha mondjuk drogosokkal áll össze.

Ezt csak azért írom le neked, mert teljesen egyértelmű, hogy inkább a hasonló a hasonlót vonzza elv működik hosszú távon az emberi kapcsolatainkban. Pl: óriási különbség van a csak felszínesen csevegő emberek között és azok között, akiket úgy amúgy a világ sorsa is érdekel. Viszont azok jutnak sokra, akik képesek kizárni az embereket és törtetni a saját érdekeikért. A vezéregyéniségek lesznek mindig vezetők, még csak véletlenül sem azok, akik elmélyültek, vagy olyan sokat tudnak a világról, vagy zsenik. Nem zárja ki egymást ez a két dolog, de sokan mondják, hogy a legnagyobb szakemberekből,tudósokból ritkán lesz jó vezető, mert nem ebbe akarják, vagy nem tudják az energiákat ebbe fektetni. Nem elég a szükséges tudást halmozni, egy vezetőnek más készségek kellenek. Durva látni, hogy ezek a tulajdonságok már a személyek gyermekkorában érződnek.

A másik amit el szeretnék mondani: a mai világban egyedül senki sem TUDJA MÁR FELFEDEZNI A SPANYOL VIASZT. A legtöbb kutatás, termék egy rakás tudós, fejlesztők által elért eredmény. Ezeket a komplex dolgokat egyetlen ember nem tudja megcsinálni, összefogni, megérteni, véghezvinni.

Csúnyán hangzik, de a polihisztorok kora némileg lejárt. Multitálentumok vannak, pl: Jennifer Lopezt is annak tartják, mert énekes, színész, táncol, és még üzleti érzéke is van elvileg. Azt azonban lássuk be, hogy sehol sem kiemelkedő. De ő Jennifer Lopez. :D Ma már tényleg szakbarbárság van, egy dologban kell jónak lenned, de abban nagyon. Akkor sikeres és egyedi lehetsz. Ha mindenbe belekapsz, akkor semmire se lesz elég időd. Ezért pl: a kitűnő tanulók zöme nem tud nagy eredményeket felmutatni, mert aki az élet minden területén maximalista akar lenni, az nem is jön rá, mi az, amire igazán összpontosítani akarna. De tudod mit?

Mindenki más. Van aki 1 dologban leli örömét, van, aki 100 dologban. A végkimenetel nem feltétlen lényeges, csak az, hogy szeresd, amit csinálsz, légy büszke magadra, bármi miatt is, legyenek körülötted szerető emberek és soha senki kedvéért ne érezd, hogy kevesebb vagy, többnek, másnak kéne lenned. Fejlődni szabad és ér. De nem mindegy hogyan, és miért.

Ezek olyan dolgok, amikre az elmúlt 4 évben jöttem rá, amióta elkerültem otthonról és egyetemista vagyok. Kamaszként annyira fájdalmasan kusza minden, de később számos dolgot belátunk és a tudásunkat át is tudjuk adni a fiatalabbaknak. Az élet egy halálig tartó tanulási folyamat. És soha nem lesz senki, aki tudná a való igazságot. Pont ettől élhetünk szabadon, önfeledten, minden nehézség ellenére.

És hadd idézzek egy animéből (mert anime is lehet zseniális ám!): "Nem érzem azt, hogy a fiamnak különlegesnek kéne lennie. Már attól az, hogy erre a világra született! - Carla Yeager, Attack on Titan "

Úgyhogy szeresd magad úgy, ahogy vagy!