Mi a logikája annak, amikor valaki nem akar lehetséges megoldásokat hallani egy problémájára, hanem csak azt akarja, hogy a másik meghalgassa a panaszkodását a problémáról?

Volt egy ilyen lány barátom és hihetetlenül irritáló volt ez benne. Akármiről panaszkodott és akármilyen tanácsot adtam/adtunk neki, egyik fülén be másikon ki és csinálta tovább azt ami a problémáit okozta. Mi csak arra jutottunk, hogy valójában meg sem akarja oldani a problémáit mert valamilyen szinten szeret szenvedni. Általában csak olyan csávókkal jött össze akik hatalmas ganék voltak vele, ez még inkább megerősítette a szemünkben azt, hogy ő akarja a problémákat. Ő neki is volt egy csodás szokása ami abból állt, hogy kért tanácsot, majd miközben próbáltunk neki segíteni, ő csak ideges lett és forgatta a szemeit.

Már pontosan emiatt nem vagyunk jóban. Mindig megkeresett a gondjaival, belevont a gondjaiba, próbáltam segíteni aztán pedig jobb esetben nem csinált semmit vagy még meg is sértődött, mintha én rosszat akarnék neki azzal, hogy segíteni akarok. Ez hosszútávon eléggé lehúzta az életkedvem aztán mondtam neki, hogy ezen ha lehet akkor változtasson mert én a barátja akarok lenni nem pedig a lelki szemetesládája. Nem változtatott, aztán mondtam, hogy akkor viszlát.

Ha vki nem làtja àt.

Pl ha nekem gondom van es elmondom es abszurd dolgokat tanacsolnak amiböl latszik hogy az illetö àt sem latja a helyzetet olyankor tenyleg inkabb ne mondana semmit, mert csak felidegesit es voltakepp arrol szol a beszelgetes hogy magyaràzok, mert nem érti.

Pelda: exem betegesen feltekeny volt. Szeretet helyett folyamatosan szidàst beszolast kaptam. Kezdtem tönkremenni es merhetetlenül fajtak az olyanok mikor pl örömmel varom haza es megerkezik es erre leorditja a fejem. (Napokat keszültem izgulok, erre kapok egy sakàlt, nem egyszer màr tehetetlensegemben illetve mert ilyan rosszul esett csak a könnyeim jöttek màr mert mondani sem tudtam màr ezekre semmit)

Erre egy gyerekkori jobaratom vedelmebe vette a sracot(aki szinten nagy baratja volt), hogy pedig ismeri milyen jo ember, biztos csak félt engem, annyira szeret. Jah, csak eppen az idegösszeomlas hatàràra vitt. Jogtalanul szidott orditott, szeretet zero.

De végül belatta h nekem volt igazam mert beszelgetett vele es felmerült a kapcsolatunk es megkerdezte öt arrol hogy belegondolt e abba hogy en artatlan vagyok es miket okoz ezekkel, mennyire megbantja a masikat, akkor is csak fujta tovabb a feltekenysegi dràmàjàt. Es mondta nekem ez a gyerekkori baratom hogy hatalmasat csalodott a sracban. Es rajött h igazam van.

Szoval lefutottunk egy jo nagy kört mire megertette a problemamat.

A legtöbb esetben annak aki meghallgatja az embert a fene se kezdi el magyarazni az oda nem passzolo tanàcsai miert zsàkutcàk. Elég a baj maga nemhogy még pluszba az is hogy megertse a masik illetve àtlàssa, megérjen benne es akkpr talan epkezlab tanacsot ad

"de a fordítottjára nem hatékony"

Milyen hülyeségeket írok... szóval a fordítottjára nem fogékony.

Szerintem van alapja ennek a jelenjenek, bár nem vagyok pszichológus, így nem tudom hogy pontosan mi.

De.

Egyrészt azt nem tudhatod, hogy ki mennyit gondolkodik a problémáin, másrészt meg a beszédnek, annak, hogy kiadjak magukból hogy mi zavarja őket már önmagában is pozitív hatása van. A terápiák jelentős részben ezért is működnek; mert az illető kibeszeli a problémáját, ezáltal csökken benne a feszültség, és tisztábban atlatja a problémát.

Ha meg mások tanácsot adnak, azt valóban jó meg hallgatni, de vannak emberek, akik ha nem kifejezetten tanácsért jönnek hozzád, akkor úgy érzik, hogy rájuk erőlteted a gondolataidat, meg hogy azt hiszed, hogy jobban képben vagy az életükkel, mint ők.

Az ember társas lény, jó megosztani, mi van velünk, így a problémákat is. Én 80%-ban csak azt várom, hogy meghallgassanak és én is meghallgatok másokat.

- Lehet, hogy nincs megoldás. Például szeretteink gondja, akire nem tudunk hatni, de azért nyomaszt ez-az (nálam is van ilyen), halálos betegség szerettünknél vagy nálunk stb.

- A tanácsok abszurdak. Az illető rögtön megsértődik, ha nem fogadod meg, nem lehet vele beszélgetni arról, hogy a tanácsa miért abszurd. Nekem gyászidőszakban volt így ügyintézések és lakás rendezése kapcsán. Ismerőseimnek fogalma se volt róla, mi a szitu, de tolták és tolták a rizsát, amitől nekem csak jobban fájt.

- Már végigpróbáltam az összes tanácsukat, nem vált be.

- Folyamatban vagy a megoldás (talán épp az, amit javasoltak), de attól még fáj / maga a megoldás a fájdalmas. Ilyen is van jelenleg az életem bizonyos területén.

Ember vagyok, beszélgetek. Mi van veled, ha ismerem őket, a családoddal, mi van velem, ha ismerem őket, a családommal, stb.

Nem feltétlen azért panaszkodunk, mert tanácsot várunk. Erről Gary Chapman is írt, azt hiszem, a Házasság négy évszaka című könyvében.