Miért akar mindenki ennyire görcsösen barátnőt?

az ember társas lény, jelentős része vágyik egy másik emberrel való intim kapcsolatra (nem csak a szex intim!)

plusz ott van a társadalmi elvárás, az unokákkal nyüstölő szülők és a többi

a magány és az egyedüllét között elég nagy különbség van

sokan nem tudják megbecsülni azt az időt, szabadságot ami a szingliséggel jár, mert a negatív hatásait "szenvedik el"

Én nem akarok görcsösen barátnőt, mert nekem már volt, és tudom milyen. :)

Sok a kényszeres. De amúgy ez is a társadalom mellékterméke. Hogy ha kilógsz, akkor jönnek ezek a kényszerek:

"Jaaj, 20 éves vagy és szűz nemáá"

"Jaaj, nem volt még barátnőd degááz"

stb

És akkor ezekre szépen rágörcsölnek amivel méginkább eladhatatlanok lesznek a nők irányába. A csajozás is egy szakma amit ki lehet szépen tanulni. Ha bejössz valakinek és nem vagy résen, nem forgatod jól a lapokat, akkor bizony még egy aranyérmes szárnysegéd sem fog tudni rajtad segíteni.

Mert egyszerű lelkek. De a nőkre is igaz. Juj, csak pasi legyen.

De minek?

Aki sokáig van egyedül, és elfogadja (nem beletörődik, nagyon nem ugyanaz!) az rájön elég hamar utána, hogy igazából mennyi előnye is van annak, ha nem kell senkihez alkalmazkodni, nem kell állandó kompromisszumokat kötni. Ehhez persze kell az is, hogy az ember egyedül is éljen, és a saját lakásán belül ő legyen az úr. Könnyű ám megszokni a jót.

Nincs energiám vagy kedvem mosogatni? Nekem lesz csak gond. Nem szeretem felhajtani a wc-ülőkét? Nem baj, másnak nem okozok vele ideggörcsöt, ha pl ez a másik személy meg kényszeresen az ellentétét szeretné. Sok pici apró, jelentéktelennek látszó dolog, ami igenis sok pluszt ad az embernek, ha egyszer belegondol. Nem olyan rossz ám a magunk urának lenni.

Én se beletörődtem a magányba és nem is magányos vagyok, csak egyedülálló. Próbáltam kapcsolatokat kiépíteni és elég hamar ráébredtem, hogy mennyire nyűgös és terhes számomra, hogy a másik féllel törődni kell. Nem csak akkor, amikor nekem van rá ingerem, hanem fordítva is. Nem, ehhez nekem nincs kedvem. Önző állat vagyok én ehhez. És eddig még egyetlen ellenkező nemű se volt képes megváltoztatni bennem ezt az érzést, de nem bánom. Ha majd egyszer megtörténik a csoda, hát ám legyen. Azért annyira nem leszek ellene. De ha nem jön ez a kivételes személy? Akkor maradok önmagam állandó társasága, nagy fokú szabadsággal. Valahogy nem látom ebben azt a drámát és tragédiát, amit az emberek (pl itt is) képesek előadni.