Melyik a jobb szerintetek, egy szenvedésekkel teli élet vagy az öngyilkosság?

Attól függ, hogy miféle szenvedés...

Mert ha valami nagyon komoly, akkor szerintem az öngyilkosság a "jó" megoldás.

Nyilván abban az esetben, ha tényleg nincs kiút, lehetőség változtatni.

A Te eseted nem ilyen. Inkább küzdj, hogy minden mas legyen. Válts környezetet akár...

Tizen éve ezen lamentálok. Bár anyagilag elég jól össze tudtam kapni magam és lenne egy csomó csomó lehetőségem, rengeteg jó dolgot tudnék kezdeni az életemmel... Mégse. Nincs motiváció. Egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy még tengődöm, amíg bírom, amíg nem jön meg a végső ihlet. De minden nap dolgozom rajta fejben, hogy gyorsan eljöjjön az a nap.

Mert ez így tényleg nem élet, csak vegetálás vagy szenvedés, minimális és hamar felejthető örömökkel. Emberből van épp elég, tán túl sok is. Egy-két fő plusz vagy mínusz nem számít. Főleg ha az embernek tényleg nincs senkije. Akkor max az általa képviselt munkaerő fog hiányozni. De azt meg ki nem szrja le?

Halálra inni magad nehéz. Valószínűleg előbb hányod ki, mint hogy tényleg életveszélyes állapotba kerülj. Viszont részegen könnyebb öngyilkosnak lenni, mert ugye kiüti a gátlásokat.

Gyógyszerre, erős nyugtatókra inni viszont már jóval veszélyesebb.

Nem biztos, hog rosszabb siketnémaként vagy ha tolószékbe kerül az ember.

Lehet, hogy ezáltak olyan élethelyzetbe kerül az ember, amiben boldogabb lehet. Vagy a sokktól átértékelődik minden. Vagy épp a környezeted fog másképp hozzád állni.

Én simán vállalnám valamelyiket (talán a vakságot nem), ha válaszút elé állítanának: a jelenlegi életem vagy a fogyatékkal élés, de boldogan.

Akár megismernék valakit, akár lenne lehetőségem azzal foglalkozni, amit szeretek, bármiért...

Kérdező, egyébként nem tudom...

Én is irtó rosszul vagyok, azt várom, mikor omlik össze. Csak attól tartok, nem magamat fogom bántani...

Képzem magam, tanulik, beosztom a pénzemet, beosztom az időmet, becsülettel mardok a jelenlegi munkhelyemen, hogy anyagi biztonságom legyen legalább valamennyi, ápolom a kapcsolatot az egyetlen rokonommal, keresem a kompromisszumokat, kilépek a komfortzónámból, sportolok, mi kell még??

Kérdem én: mi?

22, te se voltál még depressziós, meg senki nem lett öngyilkos a környezetedben, mi? (nekem már hárman is, és ebből csak egy volt fiatal)

Bár ilyen könnyű lenne. Megtettem. Pozitívan néztem az életre, lelkes voltam és ambíciózus, tettem is érte hogy jobb legyen. Aztán az élet megint szájba kúrt egy szívlapáttal, hogy na-na, ne képzeld hogy neked jobb lehet. Belekóstolhattam a jobb életbe, csak nem volt tartós. És így még rosszabb, hogy tudom, mit veszítek, mit nem tudok elérni, mert egy rakás fosadék a személyiségem és csúnyán kilógok a hülye értékrendemmel (amit mindenki dicsér, hogy milyen szép és jó, és milyen példaértékű hogy tartom is magam hozzá). Ja. Naná. Az összes bajom forrása, csak sajnos nem megy a levetkőzése. És mocskosul belefáradtam.

Kérdező, ezt nem baxogatásnak szánom, hanem, hogy erőt meríts;

Egy rokonom 24!! éves korában meghalt rákban; az esküvője után.

Rá egy évvel egy osztálytársnőm meghalt 3. és 4. osztályos korunk!! között leukémiában - én most 29 vagyok, ő is annyi lenne.

Az édesanyám sugárkezelés mellett nevelt engem és a testvérem, dolgozott, fősulira járt és a férje épp készült elhagyni.

Az egyik munkatársamnak nincs meg az egyik keze.

Az egyik rokonom tolókocsis.

Az egyik ismerősöm majdnem börtönbe került, mert másnak akart segíteni.

Az egyik ismerősöm születése közben meghalt az anyja és az apja bántalmazta őt ezért.

Az egyetemen egy lánnyal jártam egy órára, aki nem látott.

Még sorolhatnám

***

Amikor összezuhanok, én a fenti dolgokat idézem fel.

Belegondolok a nap folyamán, én ehetek, többször is, a saját lábamon sétálhatok makk egészségesen a kutyáimmal, tető van a fejem felett, stb.

Nem kezdek bele a "mi lenne ha" játékba. Tudom, hogy akár a reggeli sétánál elüthet az autó, hogy hétfőn kirúghatnak a munkahelyről, hogy diagnosztizálhatnak akármivel; de miért stresszeljek valamin, ami nincs kőbe vésve?

Kérdező, nem egyszerűbb hálát adni azért, ami a jelenben Neked szerencsére megvan?

Zordnak tűnhet az, amin átmész, de, ha más helyzetébe képzeled magad, rájössz, hogy a Te gondod apró probléma és ha ügyeskedsz, minden gondra van megoldás és ezen legfőképp a pozitív hozzáállás segít... illetve ha hálás vagy a sorsnak.

Szóval ne azt kérdezd, legyél e öngyilkos, hanem, hogy "x y z gondod van, mi rá a megoldás?"

"Kérdező, ezt nem baxogatásnak szánom, hanem, hogy erőt meríts;" kezdetű válaszoló vagyok.

Én amúgy voltam depressziós pár éve; azt hittem belehalok, de sokat dolgoztam rajta és szakember segítségével is meg önmagam segítésével kilábaltam belőle végérvényesen. :)

Az egyik iskolatársam 1 hónappal a 15. szülinapja előtt megölte magát; akkor voltam végzős a gimiben. Ha szeretnéd, leírom, mi történt a barátaival, családjával, tanáraival, csak, hogy megértsd, ez milyen hatással van a környezetedre (hiába érkezik erre a válasz, hogy Téged senki sem szeret, nincs senkid; a lány is ezt hitte).