Akinek olyan álom a felnőtt élet, az hogy csinálja?

Akkor szépen sorban:

8 órát dolgozom, túlóra párhavonta fordul elő, de az sem zavar, mert szeretem a munkám. Jó, rugalmas munkahelyen vagyok, jól keresek, nagy szabadságom és autonómiám van, nem vagyok már biorobot.

A munkahelyem 20 perc séta otthonról, ami jólesik reggel is és délután is.

Albérletben élek, de az albérlet + rezsi a fizetésem ötödét sem teszi ki havonta.

Gyerek nincs, nem is lesz, így az ezzel járó dolgok messziről elkerülnek, én így vagyok boldog.

Az önképzés folyamatos, évente legalább egy komolyabb tanfolyamot elvégzek/szintet lépek a meglévő képesítéseken. Imádok tanulni, céges költségen teszem, a szakmámba vág és folymatosan fejlődök emiatt. Azt a napi 1-2 órát heti 5 napban simán megéri, amit belefektetek.

Az egyetlen "sport" amit űzök (túrázás) egyben hobbim is, így bármikor szívesen töltök vele időt, feltölt és boldoggá tesz.

Nincs már igényem naponta együtt lógni a barátaimmal, hetente pont elég programot szervezni, ami általában össze szokott jönni, még ha nem is mindenkivel. Vannak barátok, akiket csak évente párszor látok, mert messze élnek, de ez semmit nem vett el a kapcsolatunkból. Az emberi kapcsolataim folyamatosan ápolom, nagyon fontosak számomra és azokra szakítok időt, akik fontosak, ők szintén.

Naponta maximum 5 órát alszom hétköznap, mert sajnálom rá az időt, viszont nem vagyok fáradt, elég ennyi, hétvégente sikerül többet is általában.

Sokat utazom, sokat foglalkozom olyan dolgokkal, amik örömet okoznak, emellett egyáltalán nem okoz kellemetlenséget az alkalmi ügyintézés és hasonlók, pedig segítséget akkor sem fogadnék el ezekben, ha ajánlanák. Szeretem egyedül intézni a dolgaim.

Az egészségem nem 100%, van egy autoimmun betegségem ami folyamatos kontrollt igényel, de értékelem amim van, tudom kezelni.

A gyerekkorom maga volt a pokol, nincs egyetlen jó emlékem sem, otthon is bántalmaztak és a iskolában, közösségekben is, nincs mit visszasírnom.

Azt azért hozzátenném, hogy kamaszkorom óta rengeteget áldoztam és tanultam azért, hogy itt tartsak most. Sokan csak az eredményt látják, azt nem, hogy ezért évekig kidolgoztam a belem és a huszas éveim elején nem volt semmi életem emiatt. Pár év kimaradás viszont sok év boldogságot hozott, így ha engem kérdezem, bőven megérte.

"Naponta negyed órám nincs magamra (tudnám, mit akarok abban csinálni és nem is hagynám, hogy beleszóljanak)."

A mai nap biztosan volt negyedórád, amit itt töltöttél.

Valószínűleg nem most kezdték el. Ha valakinek jól megy az élete, amögött lehet egy jó neveltetés is, már fiatalkorban való ambicíózusság. Tehát szerintem ez nem olyasvalami, hogy egyik napról a másikra megváltod az életed.

A kezdetektől fogva fejlődik az ember jelleme, nem utólag ébred rá, hogy “kellene változtatni”, vagy legalábbis rá lehet utólag is ébredni, de akkor már nehéz változtatni.

Nekem álomnak nem álom ugyan, de sokkal jobb, mint a gyerekkorom, mert a szüleim ugyan pénzzel mindig segítettek, de lelkiterrorban, teljesítménykényszerben tartottak, leellenőrizgettek, elmarták mellőlem a barátaimat, folyton cs.tettek vmi miatt, akár a külsőm, akár a tanulás...

Most:

- hitelmentes lakásban élek

- 270et keresek plusz cafeteria

- senki nem pofázik bele, hogy mire költöm a pénzem, miért ilyen ruhát vettem, miért nem így hordon a hajam, nem kukázza ki senki a blokkjaimat, nem szólnak bele, mikor kelek-fekszem

- közel lakom a munkahelyemhez, tömegközlekedéssel nagyon max. 45 perc

- sportolok is, és emellett is van időm ügyet intézni, házimunkázni és szórakozni és pihenni is - legalábbis olyan mértékben, ami nekem megfelel... és mindezt úgy, hogy nem kávézom, nem iszom energiaitalt... mondjuk nekem elég 4-6 óra alvás is per nap, hogy aktív legyek