Nem értek lelki sérelmek, mégis mulya, esetlen, zárkózott, félénk ember vagyok, aki soha nem járt el semmilyen társaságba. Mi az oka hogy ilyen lettem, pedig a szüleim szeretetben neveltek fel?

Túlóvtak, túlságosan védelmező és zárt környezetet biztosítottak neked. Szerettek/szeretnek, de nem önállósodtál, nem szereztél tapasztalatokat a kortársakkal, nem nyíltál ki.

A megoldás a nyitás - akkor is, ha nagyon nehéz és az elején sok az esetlenség miatti kudarc. Ezek a dolgok gyakorlattól függnek.

Ha érzed,h ez így nem jó,akkor tegyél ellene. Ha flegma vagy,változtass rajta,kben mindenkit csak megbántasz majd a stílusoddal.

Meglátod,h a jó irányú változás jót tesz majd.

Nyiss a világ felé,hajrá!

Az OKOT ennyiből nem fogjuk tudni kideríteni, ehhez hosszasabb beszélgetés, esetleg pszichoterapeuta kell.

A kulcsszó: KOMFORTZÓNA. Ebből kell kilépned. Ez egy többéves program lesz fokozatos de, egyre gyorsuló fejlődéssel.

1. Csinálj olyan dolgokat, amiket egyedül csinálhatsz, érdekelnek és Szenvedéllyel végzed őket (pl fafaragás, horgászat, szoftverhonosítás, lovaglás, biliárdozás stb. ), és esetleg még segíteni is tudsz vele. Én egy kollégámnak segítettem a "favágását" 6 óra helyett elvégeztetni 6 perc alatt egy Python szkripttel. Azóta kb. heti egyszer együtt ebédelünk.

2. Ha téged kielégítő teljesítményt nyújtasz, az neked örömöt fog okozni és remélhetőleg ez látszani is fog rajtad. Az emberek a boldog(abb) vagy annak látszó emberekhez vonzódnak.

3. Keresd hasonló tevékenység(ek)et végző emberek társaságát! Kezdetben legyél intelligens hallgató! Mindenki szeret a kedvenc dolgairól beszélni. Ezen közben majd téged is kérdeznek, és amikor látod, hogy azok ott nem esznek embert (többnyire), akkor majd te is megszólalsz.

4. Ha kezdetben nagyon ideges vagy a csoportos programok előtt, akkor csapj le egy feles rumot vagy más nem penetráns alkoholt, vagy vigyél magaddal kabalát! Az egyre sikeresebb programok hatására egyre ritkábban kell majd a fenti eszközökh9z folyamodni. Én a heti 2 alkalmas magán táncóra előtt is ittam. Kb. a 3. hónap végére el tudtam hagyni a feles rumot. A csoportos táncórán már nem kell alkohol.

5. Járj el táncot tanulni! A táncórákon jellemzően több az egyedülálló vagy nem egyedülálló (de a pasija nélkül megjelenő) csaj. A tánc által kikényszerített interakciók segítenek a másik nemmel való kommunikáció fejlesztésében.

A volt tánccsoportomban van egy srác, aki a csoporttagok elmondása szerint már egy magánórás gyakorlás után sokkal határozottabban vezetett a táncban, pedig mulya volt előtte.

6. Sportolj! Nem kell izompacsirtának lenni. Olyankor, amikor 93 helyett 80+ kiló vagyok, és kockák is látszanak, olyankor önbizalomtelibb vagyok.

A komfortzónából szisztematikus lépésekkel, önmagunkon kis erőszakokat elkövetve kell kilépni, hogy önmagunkon túllépjünk. Nem egyszerű nekem sem.

Pont ezért, ahogy írták túl óvtak. Nem ért igazi kudarc, elutasítás így nem tanultad meg kezelni. Most meg félsz tőle, azt hiszed belehalsz, vagy nem tudom. Ezért nem kell félni, ezért jó (!) ha kudarc éri az embert, mert megtanul felállni. Ezt jó ha tudod, vagy önismeretet tanulsz, mert sokmindent akkor megértesz magaddal kapcsolatban (és egyébként ezáltal mások viselkedésével kapcsolatban is), így már tudsz változtatni esetleg a hozzáállásodon. Én is félénk voltam, én más okok miatt, de mióta foglalkozok önismerettel vagy egyáltalán mióta érdekel az, hogy egy ember miért teszi ezt vagy azt, mitől lesz dühös, mitől fél, vagy egyáltalán én miért vagyok olyan amilyen ,mitől vagyok bizonyos dolgokban nehézkesebb másban meg kisujjamból rázom ki...baromira elkezdett foglalkoztatni a pszichológia, analízis, testbeszéd...stb ami egyébként a munkámban sem hátrány ;)...azóta tudok figyelni magamra, tudom hogy csak azért parázok pl egy nagy megmérettetés előtt mert egy negatív élmény, vagy a kudarctól való mérhetetlen félelem akar befolyásolni. Ilyenkor ezt a helyére teszem, hogy jól van, félek, de mi a legrosszabb ami történhet...ezt végig veszem és máris könnyebben tudok nekimenni a kihívásnak...továbbá folyamatosan tapasztalom azt is, hogy mindig nagyobb a félsz és negatív jövőképem egy egy szituációnál mint amilyen lesz... hát nem olyan lett. Ha azt képzeltem elküldenek, nem elküldtek hanem behívtak, azt képzeltem hogy ki fognak nevetni, sosem nevettek ki, hanem megértettek támogattak... magyarul tudatosan próbálom ezeket a félelmeimet úgy kezelni, mint egy xar filmet... tudom hogy ez lehet akár, de 1% az esély, hogy az történik mint amitől félek. És amikor bekövetkezik (mert volt rá példa) akkor sem olyan durva, mint amilyennek elképzelem...sőt. Legyintek. Örülök, megkönnyebbülök. Ezeket igyekszem szem előtt tartani...

Tehát tudatosan élni.