Képesek vagytok megérteni azt, hogy ha valaki nem képes valamire?

En megertem.

En is sok mindentol felek.

Volt egy osztálytársam aki lépcsőfóbiás volt, meg minden hülyeség miatt fóbiái voltak. Csak úgy tudott közlekedni az épületben, vagy bárhol, hogy mindig valaki kísérte akibe kapaszkodott. A nagy térrel is problémái voltak, azt mondta szédül tőle, szóval egy tornaterembe nem tudott besétálni. A szalagavatón minden próbán leült a padra és bőgött hogy ő szédül. Ha felelni kellett és fel kellett állni akkor jött a sírás meg a szenvedés hogy ő nem tud állni, viszont matek órán kitudott menni a táblához és megoldani az egyenletet (matekból jó volt). Minden órán ugyanott ült, minden órát végig ült, viszont amikor témazárót írtunk hirtelen jött a rosszullét és a sírás, szédülés, cirkusz. Mindig az volt a vége hogy nem felelt vagy nem írt dogát, kihúzta magát feladatok alól, nem táncolt a szalagavatón. Egyszer amikor töri órán témazáró kezdetén elkezdte a sírást a töri tanár kifakadt hogy mi baja? Rosszul van? Igen. Megkérdezte ez mit jelent, hányinger, szédülés, fájdalom? Mi az hogy rosszul van? De sose tudta megmondani csak rázta a fejét és bőgött, ami sokszor erőltetett volt.

Nekem erről mindig az volt a véleményem hogy műsor. Egy bizonyos fokig elhittem a dolgot, de aztán szerintem már mindenre ráhúzta ezeket a nyűgjeit. Oké hogy fél vagy szédül a lépcsőn, de nem oké hogy csak témazárón nem tud a padban ülni, és csak olyan felelésnél nem tud felállni illetve rosszul van amiből nem készült, majd a következő órán kisétál a táblához.

Képes vagyok megérteni ha valakinek pszichés problémái vannak, mert ezek azok, de azt nem értem meg amikor valaki rájátszik, feltűnősködésből még hat lapáttal rátesz, illetve visszaél a problémájával. Szerintem a legtöbb ilyen "nem képes rá" dolog csak a "nem akarom"-ból fakad. A gyengébb, szerencsétlenebb emberek ha valamitől félnek, stresszelnek, bebeszélnek maguknak ilyen tüneteket illetve problémákat hogy megússzák az adott dolgot. Ez mind csak a képzeletük szüleménye, a tehetetlenségük eredménye.

Még egy példa, egy ismerősöm aki egyébként egyedül élt egyik nap kitalálta hogy neki azonnal pszichológus kell, mert nem képes aludni egyedül annyira retteg, hogy már betegesen fél az egyedülléttől, nagy kés van a párnája alatt, és nem tud tovább együtt élni ezzel a félelemmel. El is ment egy pszichológushoz aki annyit mondott erre a történetre hogy fel kéne már nőni. Vérig sértődve ment haza, elmondta mindennek a dokit, mert persze az a hülye. :))

Gyerekkoromtól kezdve fóbiám volt a telefonhívásoktól. Még arra is emlékszem, hogy hogyan keletkezett a semmiből.

Általános iskolás voltam ~20 évvel ezelőtt, amikor kaptam az első mobiltelefonomat. Elkértem a legjobb barátom telefonszámát, aki egyben osztálytársam is volt, hogy fel tudjam hívni tanítás után. Néhányszor megpróbáltam elérni (akkor még bátran indítottam a hívásokat), de mindig egy öreg fazon szólt bele. Eleinte azt hittem osztálytársam apja az. Egy idő után viszont megunta a hívogatásokat, gondolom azt hitte valaki telefonbetyárkodik vele. Kiabált velem és itt megijedtem. Többet nem hívtam ezt a számot. Később kiderült, hogy 1 számot elütöttem és nem is osztálytársamat hívtam, hanem valaki mást.

Az elkövetkező 20 évben elkísért ez a fóbia, de nagy nehezen sikerült átlépnem rajta. Most már nagyjából bátran fel merek hívni bárkit. Telefonhívás fogadással viszont sosem volt gondom. Mindig felvettem, ha kerestek, mert nem nekem kellett kitalálnom, mit akarok magamtól, hanem a másik félnek.

Érdekes dolog ez a poszttraumás stressz szindróma. Tökéletesen meg tudom érteni, ha valaki nem képes valamire, legyen az bármi. Viszont szüleim nem nagyon értették mi fán terem ez a dolog (mai napig nem értik, hogy lehet félni valamitől), ezért az eddigi életem folyton a taktikázásról szólt, hogy hogyan kerüljem el a szóbeli kommunikációt telefonon és tereljem inkább írásbeli kommunikációra.

Előző munkahelyemen volt egy munkatársam, aki hasonló cipőben járt. Rólam sosem tudták meg, hogy ilyen vagyok, mert jól taktikáztam. Szegényt vérig cikizték, hogy nem mer kaját se rendelni telefonon. Én meg csak hallgattam, hogy ez akár nekem is szólhatna.

7. Nem kamuzok, és nem célom lejáratni, név és információk nélkül ugyanis erre nem sok lehetőség van. Sajnos a sztori igaz, a feltűnési viszketegség pedig ilyen, amit egy orvosnak azonnal fel is kell ismernie... mikor van tényleg baj, illetve mikor akar a "páciens" csak valami jó sztorit a haveroknak, ahogy ez jelen esetben is történt. Sohasem beszélt erről a problémájáról, mindig egyedül élt, illetve a feltűnősködést is igen szereti, gy már akkor ferdén nézett mindenki amikor hirtelen halálos félelme lett az egyedül alvástól, annyira hogy kést hord a párna alatt... Na most egy valamirevaló pszichológus azért levágja ha csak valami béna meséről van szó.

Mint írtam is, azt megértem ha valakinek tényleg vannak gondjai valamivel, általában ott van valami kiváltó ok is, azt viszont nem ha ezzel visszaél, vagy csak azért kitalálja hogy felhívja magára a figyelmet. Ezzel saját magát járatja le, nem pedig mások őt...