Miért tűnik nekem úgy hogy egyre rosszabb az élet?

Nagyszüleim neveltek, tehát érzelmileg olyasmi, mintha Nagyszülők lettek volna a szülők és a szülők pedig a nagyik.

2008-ban veszítettem el a Nagypapámat, rákban. Természetesen végignéztem az állapotromlását.

2006-ban is túl voltunk rengeteg temetésen.

Én 1999-2000 környékére mennék vissza, bár akkor nagyon erős tünetei voltak a mentális dolgaimnak, vagy hogy mondjam.

De akkor még volt család, volt elég alvás, gyűlölt munkahely helyett iskola, amivel egész jól elvoltam, eleinte szerettem tanulni.

Nem kettesben meg egyedül töltött karácsony volt.

Ez a felnőtt élet egyébként kegyetlenül szörnyen borzalmas.

26/L

"A lényeg hogy a felnőttek élete semmiről se szól max a munkahelyről vagy idegesítő kölköket nevelni."

Érdekes, az enyém nem erről szól. Pont, hogy a gyerekkorom volt borzasztó, amióta felnőtt vagyok, azóta évről évre jobb az életem. Nem kötelező ám a szokásos lista alapján élned az életed.

A munkahelyen halálmonoton munkáról, bántó munkatársakról, a pénz beosztásáról, hogy olykor a szakadt cipő helyett is fél az ember újat venni, feldolgozatlan gyászról, 6 óra alvásról, időhiányról, hiába küzd az ember erőn felül, minden feláldozva, mégse sikerül kitörni, egyre rosszabb egészségi állapotról, egyre távolabb kerülő barátokról (mert nekik sincs idejük).

Nekem erről szól a felnőtt élet.

Ezerszer inkább a gyerekkor.

Nem ellensúlyozza a stresszt, alváshiányt stb-t, hogy elméletileg te döntesz, gyakorlatilag k.ára ne, mert behatárol az idő- és pénzhiány.

26/L