Történtek már veletek meglepően jó dolgok, amikor nem is számítottatok rá?

Miután pár hónapig ápoltam (barátok, család nem segített, nem foglalkozott a lelki nyomorommal) a számoomra legfontosabb rokont, aki nevelt, elhunyt rákban.

Jelenleg:

Ezt a gyászt a mai napig nem hevertem ki,

A munkahelyemen vannak jó dolgok, de a munkakörömet magát úgy utálom, hogy szimplán attól van rossz kedvem, hogy be kell mennem,

Család romokban, szenteste ketten leszünk, karácsonykor lehet én egyedül,

Párkapcsolatra nincs kilátás (nagyon hosszú)

A régen spórolt pénzem fogy, pl tanfolyamokra, amikkel kitörölhetem, vagy félig eü dolgokra, miközben új farmert nem merek már venni.

Úgy élek, mint egy 40 éves (szingli), hulla fáradtan, stresszesen és erőtlenül,

Állandóan tanulok, hogy egyáltalán karrierem legyen, de eddig nem sikerült.

Szóval én nem gondolom, hogy már csak jó jöhet, sőt.

Normális munkát, kezelhető krónikus betegségeket, kiegyensúlyozott párkapcsolatot szeretnék, de ezekben sem bízom már.

Szeretnék elkerülni Budapestről, kertes házban lakni, konyhakertet gondozni, kutyát tartani, 4 vagy 6 órában dolgozni (programozás), de ezek lázas állapotbeli vágyálmok. Az előző bekezdésben levő alap dolgokban sem bízok. Nem jött össze apámnak, anyámnak, a nevelő nagyszülőknek és barátoknak se a viszonylagos egészség, jó párkapcsolat, stabil, normális karrier. Vagy egyik, vagy másik, vagy egyik se jött össze nekik.