Van itt olyan, aki nem szerette a gyerekeket, de lett sajátja és őt imádja? Változni fog ez nálam?

En.

A mai napig ruhellem (elnezest) mas gyereket, egy-ket kivetellel.

Sosem akartam sajatot. 22 evesen ebredtem arra egy ferfi mellett, hogy gyerek kell.

2 lett es minden tekintetben kivalo anya vagyok. A sajatjaim az eletem, a mindenem...csak mase ne legyen a kozelemben.

Anyám utálta a gyerekeket, de férjhez ment, lett neki 3. Mindhárman lelkibeteg felnőttek lettünk, folyamatosan azt hallgattuk, hogy miattunk ment tönkre az élete, miattunk nem tud elválni, miattunk nem tudott pénzt félretenni, így meg úgy teher vagyunk neki, nélkülünk milyen jó élete lenne... és 12-13 éves korunkig rendszeresen durván vert minket, fakanállal, hogy ne fájduljon meg a keze. Volt még sok más undorító dolga, nem sorolom fel. Én már 40 múltam, de még nem tudtam neki azt a sok szemétséget elfelejteni. Ha nem vagy 100% biztos abban, hogy vágysz egy gyerekre, ha nem akarod mindennél jobban, akkor ne csinálj orosz rulettet mindkettőtök életéből.

Bántalmazott, nem szeretett gyereknek lenni mindennél szörnyűbb. És mindezt csak azért, mert majd a sajátodat hátha megszereted. Ja. És mi van, ha nem?

Hogy ne lenne ilyen. Sokan vagyunk ilyenek, akik nem akartak gyereket vagy masetol sem randul ossze a mehen (mint mondjak :D), de csak a “sajatjaimat” szeretem. A tobbit vagy megszeretem vagy nem, attol fugg milyen a lehetoseg es a gyerek maga.

De csak azert mert gyerek nem fogok elalelni...