Vajon mire volt jó ez a viselkedés? Miért szivatott hónapokig?
Figyelt kérdés
4 hónappal ezelőtt megismertem egy illetőt, mindketten bőven elmúltunk már 30 évesek... Szeretett volna elhívni randizni, de akkor nekem éppen nem volt megfelelő (illetve eleinte ő sem jött be annyira), majd elkezdtük jobban megismerni egymást és sokat beszélgettünk a neten, egyre szimpatikusabbá vált. Ő is keresett engem, én is őt, napi szintű volt a kapcsolat, telefonon is órákig tudtunk beszélgetni. Egész nyáron elfoglalt volt mindkettőnk (hiába próbáltunk leszervezni valamit, valamelyikünknek mindig közbejött valami), így én szabaddá tettem magam szeptember 1-jére, illetve előtte megkérdeztem tőle is, hogy neki alkalmas-e az időpont egy randira. Akkor igent mondott, majd mikor 1-jén megkérdeztem tőle, hogy neki hol és mikor lenne jó, akkor nem válaszolt egész nap semmit. Este írtam neki, hogy ez így azért elég egyértelmű utalás volt (mármint hogy nem akar tőlem semmit), ő pedig annyit írt vissza, hogy nem való nekünk párkapcsolat, és azóta nulla a kommunikáció. Most ez mire volt jó? Nem éltem bele magam semmibe, de azért csak hiányzik az embernek, ha hónapokig napi szinten beszélget valakivel, majd egyszercsak hirtelen megszakad a kommunikáció... Ha ő időközben összejött valakivel azt is megértem, vagy ha nem voltam elég szimpi azzal sincs probléma, csak azt nem értem, hogy akkor miért keresett állandóan, illetve miért nem mondta el, ha gondja van/volt velem???2018. szept. 4. 10:41
1/4 anonim válasza:
es arra nem gondoltal, h megijedt a tallkozotol es inkabb a konnyebb utat valasztva lelepett es teged bantott meg, h ne kelljen szembe neznie a sajat gyavasagaval? gondolom, ha nem jottel volna be neki, akkor nem huzza 4 honapig a dolgokat. legvegso esetben is azt mondana egy normalis ember, h maradjunk csak baratok. onnan latszik, h csak a gyavasag beszel belole, h nem merte aznap konkretan leirni, h nem akarok veled talalkozni, hanem inkabb nem valaszolt. ne vedd magadra, nem te voltal keves neki, hanem o erezte magat kevesnek neked.
2/4 anonim válasza:
Vigyázni kell, sajnos a net tele van ilyen komolytalan emberekkel. Én is tudnék mesélni. :(
3/4 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat... igazából kicsit magam alatt vagyok, mert akár jól is alakulhatott volna a dolog, de így gyakorlatilag esélyt sem adtunk egymásnak... vagy ő nekem...
2018. szept. 4. 13:28
4/4 anonim válasza:
ne bankodj. lehet, h beszelgetni jo volt vele, de egy kapcsolat nem csak ennxirol szol. ha ennyire gyerekesen viselkedik, a kapcsolatotokat, h kezelne? lelepne toled 2 honap htan, mert megijedne?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!