Van itt, aki volt már így? Hogy sikerült túllendülni ezen az állapoton?

A szüleim fiatalon kirándulgattak alkalmanként, de ez idővel abbamaradt, és minket, gyerekeiket is próbáltak visszafogni. Anyai nagyanyám nagyon durván beleszólt a szüleim házasságába, anyám életébe, munkájába, a háta mögött tett olyan dolgokat, amikkel anyámat nehéz helyzetbe hozta...

Valahogy elaprózódott a szüleim figyelme, vagy nem is tudom, de valahogy próbáltak minket, gyerekeiket maguk mellett tartani, csak nagy unszolás árán juthattam el pl. táborba nyáron, sokáig azzal érveltek, hogy azért nem, mert megfázok...

Később ellenezték, hogy iskola mellett dolgozzak. Középiskolában éppen időm sem lett volna rá, mert sokat tanultam, nyelvvizsgát akartam szerezni, ami meg is lett érettségire (ez még a kétszintű érettségi előtt volt), de főiskolás koromban már akartam dolgozni.

Megromlott a kapcsolatom a szüleimmel, sokat jártak a sarkamra, sokat vitáztunk, keresztbe tettek az akkori baráti körömnél, így a barátok el is maradtak.

Persze, lehetett mondani, hogy hát költözzek el, de nem volt miből és kivel, kollégiumi hely meg nem volt a városban lakóknak, csak azoknak, akik máshonnan jöttek. Így dolgoztam és gyűjtöttem a pénzt, és mindig úgy mentem haza, hogy állandó volt a feszültség. Volt párkapcsolatom főiskola idején, 2, de ez a feszült helyzet, azt is megrontotta, és egyikük sem akart partner lenni abban, hogy esetleg összeköltözzünk, és külön éljünk szülőktől. Így aztán maradt nekem az iskola, a diploma után meg a munka, ami szintén nem volt egyszerű, mert sokat kellett kényszerből váltanom, és otthon közben állandó volt a szülőkkel a feszültség, anyagilag pedig ugyancsak nem álltam úgy, hogy tartósan külön költözhettem volna.

30 éves koromra lett annyi pénzem, és alakult úgy a munka, hogy végre el tudtam költözni, lakást vettem, nem albérlet, így olcsóbban jöttem ki. Aztán eltelt kb. egy év, és több év stabilnak tűnt munkaviszony után megint munkát kellett keresnem, mert jött egy nagy változás a cégnél, kiszervezték a munkámat távmunkába, de nem főállásként végezhető módon. Szóval hamarosan két munkám lett.

A szüleimmel nehezen, de javulásnak indult a kapcsolatom, de nem rendeződött teljesen, ők nehezen tudnak kilépni abból a szerepből, amit felvettek, én tőlük független önállóságra vágyom, de szeretném megoldani is a kapcsolatomat velük, mert a szülőket nem lehet lecserélni csak úgy, és bánt a helyzet, amikor látom azokat, akiknek jó a kapcsolatuk a szüleikkel.

Viszont úgy érzem, mostanra belefáradtam a dolgokba.

Lassan 34 éves leszek, úgy néz ki, most végre stabil munkám van és olyan pénz, amiből meg tudok élni, és hobbira, illetve megtakarításra is jut valamennyi, stabil a lakás is.

A baráti köröm teljesen szétszóródva létezik, szóval nem egy összefüggő társaság, valahogy szándékosan olyanok társaságát kerestem, akik minél távolabb vannak a szüleimtől, jobbnak éreztem, ha egyáltalán nem is ismerik egymást.

Párkapcsolatot nem sikerült kialakítani, amíg a lakás és a munka stabillá tételére koncentráltam, így nincs senkim, nincs gyerekem, de nem akarom hirtelen elkapkodni, és nem fogok beleomlani az első jöttment karjaiba. Csak egy kicsit most 30 fölött már nehezebbnek érzem a dolgot, hogy hozzám passzoló partnert találjak.

A munkában motivációmat vesztettem, nem akarok versenyezni, küzdeni, elég volt az elmúlt bő 10 év több, mint egy tucat cége, a kényszerű váltások, a váratlan döntések, csak nyugodtan akarom végezni a dolgom, és végre a magánéletemre összpontosítani, hogy azt is egyenesbe hozzam most, hogy a megélhetésemet önállóan meg tudom oldani.

Úgy érzem mostanában, hogy csak pörögnek a napok, telnek egymás után, és csak egy szürke rutin az egész, akkor is, ha én feldobom a szabadidőmet sporttal, utazással, élményekkel, legszívesebben ott maradnék valamelyik helyen, ahol hétvégén járok, távol az emberektől, távol mindentől, ami muszáj.