Ha megváltoztatom a gondolkodásomat megváltozik az életem?

Tudok örülni a váratlan esőnek, a napsütésnek, a reggelnek, a lefőtt kávé illatának, annak, ha szabad a "kedvenc" kalickám a munkahelyi vécében, ha olvasok valami jót... Nem mondanám magam boldogtalannak, vagy telhetetlennek. Persze, mikor el volt törve a lábam, és aztán meggyógyult és újra mehettem edzeni, az nagyon jó volt, de azért legyünk már tisztában azzal, hogy az hogy van két lábad, az a normális, átlagos szituáció. Nem én vagyok a bunkó, aki erre felhívja a figyelmet, hanem az a bunkó, aki azt, aki egy SZÁMÁRA nagy súllyal bíró dolgon megy keresztül (meghal a hörcsöge, összeveszik egy jóbaráttal, nem veszik fel egyetemre, vagy mit tudom én), azzal "vigasztalja", hogy "ne siránkozz, örülj, hogy egészséges vagy, és megvan kezed-lábad". Na EZ a tömény bunkóság, vagy inkább érzéketlenség.