Más is retteg, hogy meghalnak a szülei és egyedül marad?

Rettegés az túlzás, de félek.

Elsősorban amiatt, mert nekem is anyukám az egyetlen, aki szeret és közel áll hozzám.

8 éves voltam, amikor meghaltak. Nem rettegek semmitől :)

Legyen barátod, barátnőd, akire számíthatsz.

Ha gondolod írj!

Csak addig rettegsz amíg kiszolgáltatottnak érzed magad egyedül. Ahogy idősebb leszel egyre jobban boldogulni fogsz a világban, meg közben anyukád is segít mind jó tanácsokkal mind anagilag. Aztán erős felnőttként már más lesz a helyzet.

Gyerek koromban én is ugyanígy rettegtem ahogy te is. Egy vézna gyerek voltam, akin gyakran élősködtek a gonosz emberek. Aztán anyám nagyban hozzájárult hogy ez ne így legyen, támogatott anyagilag, közben meg én is azon dolgoztam hogy odahaza a társadalomtól és munkahelytől függetlenül is megéljek. Hogy a munkahely előembereitől se legyek kiszolgáltatva. Meg anyám azt is tanácsolta folyton hogy gazdag házastársat válasszak, meg sok egyéb jó tanáccsal láttak el a szüleim. Aztán mára felnőttként gyökeresen megváltozott a helyzet. Egykori ismerőseim álla is le szokott esni a csodálkozástól akik újra látják az egykori vézna gyereket, akik Rambó lett és nem látszik tanácsosnak ujjat húzni vele mert belátják a gonoszok hogy meg fogja szívatni őket keményen ha kiérdemlik.

Nem.

Természetesen aggódom értük, de én szeretek egyedül is lenni. (Éltem külföldön egy ideig egyedül, nem csak "ment", nagyon élveztem is.)

Ettől még remélem, sokáig élnek majd mindketten.

"Egy nagyon hosszú élettársi viszonyom ért véget, azt érzem, ha anyukám is elmegy, már senkire nem számíthatok a világban."

Akkor ezért rettegsz: megtapasztaltad már, milyen elveszíteni valakit, aki melletted állt sok évig, még ha nem is szó szerint veszítetted el végleg. De ez valahol a kényelem elvesztése miatti érzés is ám,mert ilyenkor az ember attól retten meg, hogy hirtelen egyedül marad, aki eddig támaszként vagy csak "lélekként" ott volt mellette, már hiányzik. Ez a tudatodban keletkező hiány, amit hosszabb munkával szépen ki lehet söpörni onnan.

Ne rettegj sose, mert annak semmi értelme: a félelem megbénít, az ezután jövő jó dolgoktól is eltávolíthat, a rosszaktól viszont meg fog megvédeni a félelem, így van? Akár jó, akár rossz valami, ha be kell következnie, be is fog.Ez az ember sorsa, és a rossz dolgokból is nagyon sokat tanulhatunk - már ha akarunk tanulni belőlük egyáltalán.

Menj el családállításra, nem, olcsó, de hatásos családi, rokoni problémákra. Feltár tudattalan dolgokat, én voltam, hasznos.

Igen,pedig már elvileg felnőtt ember vagyok. Gyerekként mondjuk ennél sokkal durvábban féltem, nekem is anyukám az egyetlen támaszom aki gondoskodik rólam,akit azért érdeklek. Úgyhogy őt féltem a legjobban. kiskoromban,ha már egy percre nem tudtam,hogy merre van zokogtam és ordítottam ,halál félelmem lett stb. Rettenetes volt..,mert bár van két testvérem egy egy apám,de ők nulla szeretet adtak nekem,sőt apámtól és egyik testvéremtől verést és lelkifájdalmat kaptam.. úgyhogy érthető miért féltettem az egyetlen személyt aki törődött velem.

Jelenleg azt szeretném elérni,hogy ne függjek másoktól,mert ez a tudat is rettegéssel tölt el. A magam ura akarok lenni,de sajnos ez egy nehéz feladat és talán ezért is rettegek szülők elvesztésétől,mert ha ők nem lesznek akkor még jobban ki vagyok szolgáltatva másoknak.

Nem.

Anya meghalt 13 éves koromban, apa meg leszar a mostohaanyám miatt.

Ez van, 20 éves koromra megtanultam, hogy senkire nem számíthatok, csak magamra.