Volt már olyan, hogy öngyilkosságon törted a fejed? Ha igen, mi miatt?

Nem vagyok jó semmire és senkinek.

Ezt a visszajelzéssel es annak kérésével lehet orvosolni.

A lakás árak emelkedése miatt gyakorlatilag nincs értelme sem gyereket vállalom, sem tovább dolgozni, élni. Az albérlet is drágább. Több, mint a fizu 3/4e arra megy el, hogy lakhassak. Mérnökként dolgozom. Átlag feletti fizu mellett 2016 óta több millióval lettem szegényebb.

Nincs értelme folytatni. Nem vagyok képes megadni a családnak, amire szüksége van.

Nélkülem. Még ennyit sem kapnak. Ezért másod állás kell. De már 3 sérvem, fül gyulladásom és idegrendszeri betegségem is van. Nem hiszem, hogy sokáig kell még szenvedni. 35 évesen 2 év alatt félig megőszültem. Rendszeresen remeg a kezem, úgyhogy már vezetni sem tudok.

Szóval abszolút nincs előttem jövő. És senki nem becsüli, amit csinálok.

Mikor beteg voltam, szorongó vagyok és nárcisztikus személyiségzavarom, amiket viszonylag már jól kezelek. Akkoriban még nem. Több vasat tartottam a tűzbe, ezt az első nem vette jó néven, szóvá is tette, én lesz artam, jó nagy galibát kavarva magam körül mindenkinek. Akkor persze jöttek a bulik, esték, amikre nem emlékszem, napok, amikre nem emlékszem, teljes tompaság, néha düh. Akkor voltam úgy, hogy komolyan kerestem, hogyan lehetne gyorsan és fájdalommentesen megtenni. Aztán új közegbe kerültem, megismertem a mostani párom, megerőltettem magam suliban és most itt vagyok és örülök, hogy nem tettem meg.

21L

Még a 90-es évek elején egy csaj miatt, aki megcsalt és elhagyott, pedig már eljegyzés is volt.

Konkrétan adtam magamnak 5 évet, hogy addig bulizok, csajozok, élvezem az életet, letojok mindent, és utána végzek magammal. Hát ez az 5 évem olyan eseménydús és jó volt, hogy eszembe se volt utána megtenni.

Persze arra is rájöttem, hogy semmi értelme nem lett volna.

Azóta volt ezerszer rosszabb időszakom is. Válás, devizahitel, hajléktalanság, munkanélküliség, szülők halála, stb., de akkor már nem jutott ez eszembe az öngyilkosság.

Ma már közel 50 éves vagyok, megedzett az élet, és semmi esetben nem lennék öngyi.

Valahogy úgy fogom fel az életet, mint egy játékot, amiben feladatokat kell megoldani, át kell jutni a következő pályára/szintre, és ha valami nehézség jön, akkor nem befordulok, hanem a lehetőségeket veszem számba, és igyekszem a legjobb utat választani. Minden törés az életben új utakat is nyit.

Amúgy nem bántam meg, hogy nem haltam meg fiatalon, mert sok jó is volt az életemben, és terveim szerint lesz is még.

Igen és mostanában is elkap a "hangulat".

A barátaim szépen lassan lemorzsolódtak, nem keres senki, nem érdeklek senkit. Munkahelyemen se nagyon érzem, hogy fontos lennék, igazából azért vagyok ott mert én tűröm el azt a monotonitást ami a melómmal jár, mások hamar ráunnak. Soha senki nem veregette meg a vállam, ha sikerült valami. Vagy legalábbis nem éreztették velem, hogy jól csináltam a dolgom.. szüleimet se nagyon érdeklem.. nem is nagyon foglalkoztak/beszélgettek velem, mint mondjuk a testvéreimmel..

Úgy érzem sokszor, hogy nem tartozom ide. Ez nem az én világom. Rosszkor születtem rossz helyre. Annyi mindent szeretnék csinálni, átélni.. de egyedül vagyok.. hiába vannak szüleim, testvéreim, "barátaim".. mégsincs senkim.

Nem rinyálok. Csak tényeket közlök.

24F