Milyen cél vezérel valakit, aki egésznap hihetetlen sztorikat (amik valószínűleg kitaláltak) mesél magáról?

Munkatársam, így nem nagyon tudok mit tenni, de annyira nem is akarok, egyszerűen csak nem beszélek hozzá sokat, mert már unom a sztorijait. Minennap mesél legalább 3 olyan sztorit, amik vele történtek meg, holott még egy akció filmben sem látsz ilyeneket.

Például hogy vonatozott, aludt egy erre kialakított helységben a vonaton, majd egyszercsak hajnal 2-kor rátámadt a kommandó, hogy bevándorlókat szállít és kimagyarázta magát, hogy nem. Vagy hogy sétálgatott, felfigyelt egy nemfehérbőrűekből álló csoportra, akik hangos zenére táncoltak az utca közepén, majd bedriftelt a sarkon egy TEK-es furgon, kirántottak a tömegből 2 illetőt, de a többiek ezt le sem tojták és táncoltak tovább, míg a furgon csikorgó gumikkal elhajtott.

Illetve nagyon elferdít mindent. Egyszer játszottunk egy játékot egymás ellen, már az első köre végén volt, mikor kitalált egy új szabályt, amit nem mondott el normálisan, így 1-2 körrel kvázi le voltam maradva, mert nem értettem a szabályokat, majd annyira nagyon örömteli módon mesélte el a többieknek, hogy engem hogy legyőzött és úgy állította be, mintha egy világbajnokságot nyert volna meg. Én ekkor jöttem rá, hogy talán a sok sztorija nem is úgy van, ahogyan ő azokat meséli.

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy miért akar valaki ennyire a figyelem központjában lenni, miért kell mindent ennyire elferdíteni?