Jó tanulók! Napi hány órát tanultok?
Én már nem vagyok tanuló, de a középsulit is egy 4-es átlaggal végig vittem, utána a műszaki egyetemen is haladtak a dolgaim, 4 feletti átlaggal diplomáztam.
Jellemzően nem nagyon tanultam. Az órán mindig figyeltem, és a saját rendszerem szerint jegyzeteltem az anyagokat. Pl. történelemből: Otthon elolvastam a könyv idevágó fejezetét, és a jegyzeteimet, óra előtt pedig átnéztem a saját jegyzetem. Mivel figyeltem órán, ha felszólított felelni, akkor ha mást nem, amit a tanár elmondott azt vissza tudtam mondani.
Pl. ezért is volt az, hogy ha elkalandozott a figyelmem órán (=nem emlékeztem miket mondott a tanár) akkor több időt szántam rá, h átolvassam többször, mert nem volt mihez kötni az információkat.
Utólag rájőve inkább ilyen "kép-alapon" (nem tudom máshogy mondani) tanultam, mert amikor valami nem jutott eszembe dolgozatkor sokszor bosszantott utána, hogy pontosan fel tudtam idézni, hol és hogyan szerepel a füzetemben leírva.
Egyetemen ami nagyon magolós tárgy volt, azt pl kötöttem valamihez. Pl. amikor a franchise rendszer fajtáit tanultam, akkor 1-1 általam ismert vagy kedvelt bolt neveit kötöttem hozzá.
De összességében nem sokat tanultam se otthon se a suliban, inkább abból éltem, ami rám ragadt. Ráadásul amiket nem szerettem azok tanulására nagyon nehezen vettem rá magamat. Kényszernek éreztem, és nagyon sok energiát feccöltem abba, hogy ellenálljak annak a tárgy tanulásának.
Így utólag (középsuli és 2 diploma után) az mondom picit bánom is (hogy nem tanultam többet), mert picit több energiával jobb jegyeket szerezhettem volna, szülők is büszkébbek lehettek volna rám, és nem utolsó sorban egy kicsit több energiabefektetéssel több ösztöndíjat kaptam volna.
29/f
Ja és a kérdésre nem válaszoltam pont: általánosban 15 körül hazaértem, és ~19-ig tanultam, kisebb megszakításokkal: főképp leckét írtam, és átolvastam a jegyzeteimet, néha a könyvet mellé ahogy írtam.
Középsuliban 16-17 körül értem haza, és 18-19-ig, ha dolgozat TZ meg ilyenek voltak másnap akkor addig, amíg nem éreztem biztosnak a tudásomat. (de max 21 kb.)
Verseket sokszor úgy tanultam meg, hogy kora reggel felkeltem, és magoltam, a nehéz sorokat szintén kötve valami képhez, amiről eszembe jut. Viccesnek tűnik, de nekem működött. Bár ez magolás volt, 1-2 hét után már bőven nem emlékeztem a versre, de hát nem is kellett....
Egyetemen szintén hasonlóan tanultam, de változó óraszámban, főképp számonkérés előtt. Ott nem volt szokásom óráról órára tanulgatni... ott a Zh és a vizsgaidőszakik a nehéz hetek, a többiben sokszor dolgoztam, meg persze lógtunk is.
De egy vizsgára volt, hogy 3-4 napokat is rászántam.
1 alkalommal volt, hogy a reggel 8-as vizsgához le sem feküdtem, csak ültem és tanultam át az egész éjszakát, reggel levizsgáztam, és végigaludtam a napot utána :D de ez rossz taktika volt, utána nem alkalmaztam.
Jó tanulónak mondhatom magam, matek kivételével minden tárgyból ötösöm van, volt. 13.-os végzős vagyok. 20F
Nagyjából nyolcadikos korom óta napi átlag 2,5-3 órát tanulok, beleértve a pár db házit is.
Egy törilecke (3 oldal kb.) megtanulása másnapi felelésre - 5-ös jegyre neccesen- az olyan 1,5 óra szokott lenni.
Elég nehezen tanulok, és mégtöbbet felejtek. Egyrészt nehezen figyelek, ha érdekel is az anyag akkor is szinte minden harmadik(!) percben elkalandozok, egyes elterelődéseim 20-30 percig is tarthatnak, de a legtöbből nem tart tovább 1-2 percnél.
Először átolvasom az adott részt amit meg szeretnék tanulni, az átolvasás közben aláhúzkodom grafittal azokat a tagmondatokat amiket ténylegesen meg fogok tanulni. Utána lassú olvasással mondom magamban a szöveget, megpróbálom felfogni. Ha ez megvolt elrakom a könyvet és megpróbálom felmondani, utána megint átolvasom és áttérek a következő részre.
Verselemzés, értelmezés tanulásakor igyekszem többször hozzáolvasni a verset.
Órákon általában nem tudok figyelni, túl kevés az inger, így elunom magam. Vagy, ha mégis erőt veszek magamon, - általánosságban - akkor sem fogom tudni hasznosítani az órán szerzett tudást, egyszerűen elfelejtem.
Azonban, dátumok tanulására kifejlesztettem magamnak egy zseniális technikát, szóval ha másra nem is, évszámokra és napokra biztos emlékezni fogok egy jó darabig. Amint találkozok egy évszámmal, dátummal, akkor lehunyt szemmel, fejben lerajzolok minden egyes karaktert. Továbbá megpróbálom az időpontot kötni valamihez, történetet találok hozzá ki, pl.: két éve a Lusitania elsüllyesztésének idejét (1915. május) úgy jegyeztem meg, hogy elképzeltem ahogy egy cserebogárnak fut a hajó, és elsüllyed. A cserebogár ugye májusi, május az év ötödik hónapja, ezzel már meg is van, hogy májusban történt, valamint az is, hogy az első világháború (1914-18) melyik évében, '15-ben.
Egy másik példa, 1871. január 18-án jött létre a Német Császárság, az évszám megtanulása nem okozott gondot, azonban a pontos nap igen. Januárban, az első hónap, az évszám egyre végződik, a hónap 18. napján, az évszám 18-assal kezdődik.
Tz-kre, év végi vizsgákra és most az érettségire azért nyilván közelítek a napi 6 óra tanuláshoz, de 11. óta egyre nehezebben szánom rá magam, hogy bármit is tanuljak, nem igazán érzem már a drukkot, és, hogy tényleg van jelentősége, értelme a tanulásomnak.
Azért most töri emelt közben sikerült ájulásközelbe kerülnöm, annyira féltem. Végre rájöttem, hogy ezen múlik az életem, hogy felvesznek-e az egyetemre, vagy itthon ülve kell néznem ahogy a gyerekkori barátaim jövőre megszerzik az első diplomájukat (azért egyetemen ülve vigasztalna a tudat, hogy csak két évvel vagyok tőlük lemaradva).
Én gimi alatt napi 6-8 órát matekoztam, a többi tárgy nem érdekelt, azokra napi 2-4 órát szántam suli és edzés után. Ének órán tudtam pótolni az alvást, ami hiányzott az életemből. (2002ben értettségiztem)
4.2es átlagom volt. Az jónak számít egy katolikus suliban, ahol azért kapsz egyest, mert gyűrött éppen az inged, vagy leszakadt egy gombod, vagy tollal csináltad a házit és nem ceruzával.
Durva, hogy milyen sokan vannak, akik ennyit tanulnak.
Én 2 éve érettségiztem, 12 éven át kitűnő voltam, és bár tény, hogy elég jó a memóriám, és gyorsan tanulok, de azért zseni sem vagyok.. Nekem napi több óra tanulás elképzelhetetlen lett volna. Nem is tanultam mindennap, ha másnap nem volt belőle valamilyen számonkérés. Hogy miből mennyit tanultam, az tantárgy-és számonkérésfüggő volt, de felelésekre nagyon max. 1-2 órát tanultam, dolgozatokra pedig nehézségtől függően 3-5 órát. Na jó, egyszer volt asszem olyan, hogy egy fizikadogára 8 órát tanultam, de akkor tényleg totál nulláról kezdtem a felkészülést.
Esténként-éjjelente szerettem tanulni (még most egyetemistaként is igazából), és az volt az általános, hogy először elolvastam egyszer magamban az anyagot, utána másodszor hangosan, harmadszorra pedig felmondtam magamnak. Aztán, ha még nem ment tökéletesen, akkor elolvastam még egyszer, utána pedig mentem végre aludni.
Kb. megírtam a házit, meg kétszer elolvastam az anyagot. Az egész max. egy óra volt, de sokszor annyi sem.
Egyetemen csak az anatómiára tanultam igazán, de abból sokat, 5-6 órát délelőtt, még kettőt estefelé 2 hétig kb. Hú, de gyűlöltem :D
7-es vagyok, de jó fejem van.
Elég 2-3x elolvasni az anyagot, és megjegyzem, kivált, ha érdekes, amit írnak :)
Ha meg nem, akkor úgysem marad meg a fejemben.
Van, aki semmit nem tanul otthon, mert órán mindent megért. Nekem volt ilyen osztálytársam. Nekem nem voltak olyan jók az adottságaim, de szorgalmas voltam. Magolni sosem tudtam, amit megértettem, azt megjegyeztem jó sokáig. Ezért voltam jó reál tárgyakból és ezért nem ment a meg-nem-értett lexikális tudás visszaadása, mint az évszám-név telefonkönyvesdi, amit történelem oktatás helyett kaptunk.
Mindenkinek más-és-más módszer válik be.
Mai napig úgy tanulok, hogy egyszer elolvasok egy oldalt, vagy egy bekezdést és kiemelek belőle 1-2 lukfontosságú szót és jegyzetet készítek belőle, hogy mit értettem meg. fél óránként tartok egy szünetet, felfrissítem magam és a legvégén újra elolvasom a jegyzetemet. Az elején nem tudtam még jól jegyzetelni, akkor kétszer is elolvastam az anyagot, mire le tudtam fordítani saját gondolataimra.
Nyelvtanulásnál a szavakat magolom - sokszor egymás után elmondom, váltok, sokszor egymás után elmondom, váltok, 5. ciklusban visszanézem, hogy mit tanultam eddig. Aztán a szavakból csinálok értelmes mondatokat és azokat is ismételgetem, vagy lerajzolom közben, a szavakat, miközben mondogatom, hogy rögzüljön. (sajnos ez nekem lassan megy, de mást nem találtam erre).
Aztán lexikális tudásnál a legfontosabb az ismétlés. Tanulás után 2-3 órával, majd reggel, majd 1 nap múlva, majd 1 hét múlva - és akkor rögzül sokáig.
A leckét aznap csináltam meg, amikor feladták, hogy több időm maradjon és jobban be tudjam osztani. Ez jó volt egy ideig, aztán váltottam. Azt tanultam, amit másnapra kellett. Ez rövidtávú memóriát fejleszti, de gyorsan kiesett az anyag a fejemből és elveszett. Aztán valahol a kettő között húztam meg a vonalat. Ami érdekelt, vagy nagy falat volt, azt előbb megcsináltam. Könnyebb volt akkor még megjósolni, mennyi idő lesz egy-egy feladat, és jobban be tudtam osztani az időt. A kevésbé érdekes tárgyaknál úgysem akartam megjegyezni semmit, csak addig, amíg a számonkérés tart. Így történelemből 1 félévben összesen 5 délután tanultam, a TZ-k előtt. Ha már görbe volt a jegy, nekem megfelelt - ha történelmet akarok tanulni, nem a gimis anyaggal fogom kezdeni.
Egyetemen (mérnöki szakon) az idióta lexikális tárgyakat (filozófia, jog, gazdaságtan, menedzsment 1., néprajz) kártya módszerrel magoltam. Kártya egyik oldalán a kérdés, másikon a válasz. Nézem a kérdést, megválaszolom, félre rakom. 5 kártya után megnézem a válaszokat, ami jó volt, bal oszlopba megy vissza, ami rossz volt jobb oszlopba megy vissza. Tekintve, hogy egy vizsga sor kb 400-800 kérdésből állt, ez elég hatékonyan rögzítette, hogy mennyi, amennyit tudok a vizsgából, mikor elég a tanulás.
Aztán voltak olyan tanulási trükkjeim is, hogy felsősöket kérdeztem meg, milyen kérdések vannak TZ-n és azokból készültem. A tanárt úgysem az érdekli, mit tudok, hanem, hogy a dolgozatban hogyan teljesítek. Ezzel is sok energiát spóroltam meg és koncentrálhattam az értékes tudás megszerzésére a sok töltelék között.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!